Sör
Sört szinte az egész világon főznek - és szinte mindenhol más az íze. Víz, maláta, komló és élesztő, lényegében ennyi kell hozzá, mégis minden országban valami más lesz belőle. Csehként az utazásaim során legalább egyszer mindig meg kell kóstolnom a helyi sört is, pedig otthon csak nagyon ritkán iszom sört. Nekem ez egyszerűen ugyanúgy hozzátartozik egy ország megismeréséhez, mint a nemzeti étel megkóstolása.
És rögtön színt is vallok: szerintem a világ legjobb sörét szerzetesek főzik.
Kedvenc söreim
A legjobbal kezdem. Szerintem a legjobb sörök a belga trappista különlegességek, amelyeket szerzetesi kolostorokban főznek. Tanúsított trappista sörfőzdéből ma nagyjából tíz van a világon (2026 augusztusi állapot), a gerincüket a Chimay, az Orval, a Rochefort, a Westmalle és a Westvleteren belga kolostorai adják. Volt alkalmam valóban az összes trappista márkát megkóstolni - a híres Westvleterent is, amelyet gyakorlatilag csak a kolostor kapujánál lehet megvenni, és amelynek palackjain hosszú éveken át címke sem volt, mert minden lényegeset a koronazár hordoz.
A Westvleteren 12 egyik palackjához ráadásul az egyik legkedvesebb sörös emlékem fűződik: amikor Belgiumban megemlítettem az Airbnb-s szállásadónknak, hogy ezen az egyen kívül már minden trappistát megkóstoltunk, hozott nekünk egy palackot a saját készletéből.
A cseh sörök közül a Zichovec és a Matuška a kedvencem. A Zichovecnél az első választásom a markánsan keserű West Coast IPA Hotline, a Matuškánál szívesen válogatok az éppen aktuális különlegességek közül. Nem a legolcsóbb mulatság, de ezeknek a söröknek az íze és a karaktere idővel meggyőz arról, hogy az áruk indokolt.
És egy alkoholmentes kitérő: Csehország legjobb alkoholmentes sörének a Clock sörfőzde Krystus nevű sörét tartom. Mércévé vált számomra, amelyhez aztán (többnyire hiába) hasonlítom az alkoholmentes söröket szerte a világon.
Sörtúra Prágában és Csehországban
Prágában szeretném fokozatosan végigjárni a prágai sörös állatkert összes állomását, ezt a legendás, állatnevű kocsmákat összekötő útvonalat. Némelyikük (az U Černého vola, az U Zlatého tygra) évszázadok óta működik, és érdemes a törzsvendégek és a csaposok iránti alázattal belépni.
A Károly hídtól néhány lépésre lévő Bistro Roesel - beer & food rejtett kincs: boltíves mennyezet, a kedvenc hatszögletű járólapjaim és kiváló sör normális áron, olyan helyen, ahol egy óvatos cseh egyik turistacsapdát várná a másik után. A nuslei Čep & Pec étteremben saját kézműves sörfőzdét kombinálnak pékséggel, így a remekül iható sör mellé kaphatsz például rántott sajtot a helyben sütött ropogós zsemlében. A Pivovarský klub Benedict még egyetemista korom óta a kedvenc sörözőim közé tartozik, és szeretem a Vinohradský pivovart is (főleg az alkoholmentes söreik miatt, amelyeket különleges technológiával készítenek).
Sörös felfedezések európai utazásaimról
Eddig a legnagyobb sörös meglepetést Lengyelország okozta. A füstös grodziskie - tölgyfafüstön szárított búzamalátából főzött sör - semmilyen más sörre nem hasonlít, amit valaha kóstoltam. Őszintén szólva el sem tudom képzelni, hogy egy este egynél többet igyak belőle, de az élmény megéri. Lengyelország egyúttal a balti porter nagyhatalma is; kóstoltam a Fortuna sörfőzde Komes porterét, és a Poznań melletti kis Szreniawa sörfőzde porterét is, amelynek belgian blondját kifejezetten kiválónak tartom. A Szreniawa sörfőzde kerthelyisége ráadásul közvetlenül a Nemzeti Mezőgazdasági Múzeum történelmi repülőgép-kiállítása mellett van - jobb sörkertet eddig sehol sem találtam. Ha Lengyelországban fahéjas, szegfűszeges és vaníliás forralt sörbe, azaz grzaniecbe botlasz, ne félj tőle. Meglepő módon egyáltalán nem rossz.
Dublinban nem sokat vártam a Guinness sörfőzde látogatásától, mégis lelkesen jöttem el - a kiállítás hét emeletét a saját tempódban járhatod végig, és gyakorlatilag mindent megérinthetsz, mindent megszagolhatsz. A legerősebb ír élmény azonban máshol ért. A Cobblestone kocsmában a vendégek az élő zene végeztével kölcsönvették a hangszereket, és spontán folytatták a belső kerthelyiségben; csak helyiek ültek ott velem, vagyis pontosan a zsúfolt Temple Bar ellentéte, amely inkább elriasztott. És ha egy igazi régi, viktoriánus enteriőrű ír kocsmát szeretnél megtapasztalni, ugorj be az 1766-os Long Hallba - ott egyébként a személyzet a vízcsepp rituáléjába is beavatott, amellyel az ír whiskey kinyílik.
Várnában a Key sörbárban hat bolgár sörből álló kóstolót engedtem meg magamnak - a Kazan Artizan mikrosörfőzde Pale Ale-je nyert, a Chipa IPA pedig olyan luxus volt, amelyben szerintem egy cseh sem találna kivetnivalót. Az üzletvezetővel közben kitárgyaltuk a Starobrnót és Brno meg Prága örökös csipkelődését is. A bolgár sörfőzésnek egyébként cseh szála is van: a Shumensko márkát 1882-ben František Milde cseh sörfőzőmester alapította. Spanyolország viszont arra tanított meg, hogy a sört a pohár mérete szerint rendeljem - caña, tubo, zurito -, a San Miguel pedig a kedvenc sörömmé vált a Kanári-szigeteken.
Sör ott, ahol nem is számítanál rá
Külön fejezetet érdemelnek azok az országok, ahol a sör nem magától értetődő. Törökországban a piac nagyjából háromnegyedét az Efes uralja - csakhogy az ország "nedves" és "száraz" zónákra oszlik, és az olyan városokban, mint Konya vagy Şanlıurfa, órákig sétálhatsz anélkül, hogy alkoholengedéllyel rendelkező étterembe botlanál. Egy üveget így a legkönnyebben egy tekelben, kék neonos kis boltban veszel, este tíz után viszont már semmit sem kapsz a boltban. A helyiek szerint ráadásul az Efes minősége a vízforrástól függ - ennek kódját a dobozon közvetlenül a TR jelzés után találod, és a legjobb híre a 35-ös forrásnak, vagyis Izmirnek van.
Tunéziában a Celtia sört már 1951 óta főzik, a szupermarketben azonban egy szigorúan elkülönített sarokban keresd, saját személyzettel, este pedig olyan bárokban, ahol a fogyasztást az asztalon álló üres üvegek alapján számolják. És hogy ízlett? Meglepően jól. Iránban egyáltalán nem lehet alkoholt venni, alkoholmentes sört viszont még utcai bódéban is találsz - az Argo IPA márkától a neve miatt sokat reméltem, de nem váltotta be a várakozásaimat. Izraelben és Palesztinában megkóstoltam a kóser Goldstar lagert és a Birzeit mikrosörfőzde palesztin Shepherds sörét is, amelynek pásztoros címkéjét a hatóságok csak második nekifutásra hagyták jóvá - az első terv állítólag túlságosan Jézusra emlékeztetett.
Kirgizisztánban a rossz értékelések ellenére egyszerűen "muszáj" volt megkóstolnom a sört - és a márkák között óriási volt a különbség. A szűretlen Zhivoe remek volt, a nemzeti Arpa márkáról szóló leírás, hogy "szappanos sör a szovjet időkből", viszont sajnos elég pontos. 😢 Örményországban a Gyumri és az Ararat sör kiválóan ihatónak tűnt - a helyiek esküsznek rá, hogy ez a hihetetlenül tiszta örmény víznek köszönhető. Mauritiuson pedig az első Phoenixemet egy tízórás isztambuli repülőút után bontottam fel, és remekül felfrissített; az ottani The Thirsty Fox IPA ráadásul a legszebb sörösüvegben kapható, amit valaha láttam.
És te? Megkóstolnád a füstös grodziskie-t, vagy inkább maradsz a biztos cseh lagernél?
Egészségedre, és igyál mértékkel!
