A betlehemi régi piac: reggeli szuk kőívek alatt
Pár lépésre a tértől, ahová a zarándokokat szállító buszok érkeznek, Betlehem szűk sikátorokká keskenyedik, ahol még nappal is drótokon lógó villanykörték világítanak. Szuvenírek helyett paprikával, citrommal és krumplival teli ládák sorakoznak, a krumplin még ott a föld, a standok között pedig bevásárlókocsik kanyarognak.
A régi piac (arabul: السوق القديم, as-Szuk al-Kadim) Betlehem történelmi magjának mindennapi piaca - az a hely, ahol a palesztin konyha elkezdődik, néhány órával azelőtt, hogy bármi is tányérra kerülne belőle.
Miért hívják szuknak a piacot, és merre vezet
A szuk szóval minden arab városban találkozik az utazó, és a szó régebbi, mint az üzletek, amelyeket ma jelöl: az sz-v-k arab gyök eredeti jelentése "hajtani". A piacra egykor a jószágot hajtották, és a név akkor is megmaradt, amikor az állatok helyét már zöldséges ládák vették át. A betlehemi szuk a szerényebbek közé tartozik. Jeruzsálemnek, Hebronnak vagy Nábulusznak mesterségek szerint tagolt, egész piachálózata van; Betlehemnek csak egyetlen kanyargós útvonala. Az Al Mdbasseh utca végén kezdődik a kolostor közelében, és kőívek alatti sikátorokon át egészen az Al Manarah térig vezet, amely a Születés temploma melletti Jászol térrel szomszédos.
Honnan érkezik a termés a piacra
A piac körüli óvárosi negyed az oszmán időkben nőtt ki. Mai elrendezése a betlehemi önkormányzat szerint egy katasztrófának köszönhető: az 1927-es földrengés az akkori üzletek többségét romba döntötte, a város pedig utána újjáépítette a területet; a legutóbbi felújításkor a piac új infrastruktúrát kapott, a kőhomlokzatok viszont eredetiek maradtak. Az áru azonban ma is onnan érkezik, ahonnan mindig - a Betlehem környéki falvakból. Battir, amelynek kőteraszait már kétezer éve hét forrás táplálja, 2014 óta mezőgazdasági kultúrtájként szerepel az UNESCO világörökségi listáján, a szomszédos Artast pedig kertjei miatt a betlehemi vidék éléskamrájának nevezik. A víz itt ritka kincs - a palesztin földek nagyjából négyötöde kizárólag az esőtől függ -, és mindkét falu termése olyan forrásokra épül, amelyek ma is csörgedeznek. Aki a piacot a legélénkebb pillanatában szeretné elcsípni, délelőtt jöjjön, amikor a gazdák a friss termést rakodják.
Egy tálca bab, amit fulnak hívnak
A zöldségek között néhány ételárus standja is áll. Az egyiken egy hatalmas fémtálcán áll a párolt lóbab, citromkarikákkal kirakva és petrezselyemmel megszórva, mellette egy másik tálcán csicseriborsó - ebből készül a környéken a humusz és a falafel is. A babot ful néven ismerik, és alighanem ez a Közel-Kelet legelterjedtebb közös étele: Egyiptom találta ki, reggelinek pedig az egész Levante átvette. Teljes neve, a ful medames a "betemetett" jelentésű kopt szót rejti - a babot egykor forró hamuba ásott fazékban hagyták lassan megpuhulni. A palesztin konyha paradicsommal, paprikával és savanykás szumákkal ízesíti; Irakban ugyanebből a babból készül a bagilla. Evőeszköz itt a pita kenyér: a babot nem kanállal eszik, hanem egy darab lepénnyel merik ki.
A ful a reggel étele, ahogy az egész piac is a reggelé. Talán éppen ezért tűnik ismerősnek a szuk még a világ túlsó végéről érkező látogatónak is: amit nálunk, Csehországban a termelői piacok hétvégi "vissza a gyökerekhez" élményként árulnak, az itt soha nem szűnt meg a mindennapi bevásárlás természetes módja lenni.
Egy reggel a betlehemi standok között
A régi piacra az Al Mdbasseh utca felől tértem be, és hagytam, hogy a kanyargós sikátorok egészen az Al Manarah térig vezessenek. Sietni itt nem lehet: az ember lépten-nyomon kitér egy kocsi vagy egy stand körül csoportosuló kis tömeg elől. Külföldivel itt gyakorlatilag nem találkozol, és éppen ettől élmény a piaci séta - Betlehem itt a maga hétköznapi délelőttjét éli, függetlenül attól, ki nézi. Az egyik standnál remekül fűszerezett babot kóstoltam; de magánál az íznél is jobban megmaradt bennem a piacot betöltő élénk nyüzsgés.
