Alkohol
Szinte minden országnak, ahol jártam, van egy alkoholos itala, amelyre esküszik - az örményeknek a brandyjük, a törököknek az ánizsos rakı, a baszkoknak a vadkökényből készült patxaran. Megkóstolni őket számomra ugyanúgy hozzátartozik egy ország megismeréséhez, mint végigsétálni a helyi piacon. Egyébként viszont az erős alkohol helyett inkább a bort választom, és egyre kevesebbet iszom.
Bevallom ugyanis, hogy a "sober curious" trendet saját magamon is észreveszem. Mostanában csak nagyon keveset iszom, utazás közben pedig, ha lehet, inkább csak "belekóstolok" az útitársaim poharába. És mivel a kedvenc úti célom a Közel-Kelet, ahol szinte egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt, pohár nélkül is teljes szívvel tudom élvezni az utazást - Irakban és Iránban is a tea veszi át a társasági ital szerepét.
Sör és bor
Sört szinte minden országban kóstolok, ahová eljutok - Dublinban miatta egyenesen a Guinness Storehouse-ba mentem. Az összes alkoholos ital közül mégis a bort szeretem a legjobban. A Franciaországból, Olaszországból és Spanyolországból származó klasszikusok mellett kóstoltam örmény, izraeli és tunéziai borokat is.
Brandy a Kaukázusból és a Balkánról
A konyak szót hivatalosan csak a franciaországi Cognac környéki lepárlók használhatják. A Kaukázusban ezzel senki sem törődik - ott a brandyt időtlen idők óta konyaknak hívják. A legtöbb brandykóstolós élményem Örményországhoz kötődik. Jerevánban egyetlen nap alatt mindkét rivális lepárlót sikerült bejárnom: a modern Ararat brandymúzeumot - állítólag Churchill a jaltai konferencia után ebből a brandyből küldetett magának - és a régimódibb Noy gyárat, ahol 1913-as és 1924-es szeszezett borokat töltöttek nekem kóstolásra (őszintén szólva a kóstolójukra másodszor valószínűleg nem fizetnék be).
Borpárlatot persze keletebbre is érlelnek. A hétéves Kyrgyzstan nevű kirgiz konyak egyenesen lenyűgözött, bár ebben a Szong-köl-tó körüli tájnak is lehetett része, ahová a palackot magammal vittem. Minőségben bátran egy lapon említeném az ötéves albán Skënderbeu brandyvel - az meg az albán hegyekben vándorolt velem. Bulgáriában pedig a Fekete-tenger partján megkóstoltam a Pliska brandyt, amelyet az ország első fővárosáról neveztek el.
Ánizspárlatok és szőlőpálinkák
Az ánizsos párlatok a kedvenceim közé tartoznak, pedig egyébként nem vagyok nagy híve az erős alkoholnak. Törökországi utamról hazahoztam egy üveg Efe Göbek rakıt - a göbek törökül köldököt jelent, és a párlat középső, legértékesebb részét jelöli. Vízzel keverve a rakı tejfehérre zavarosodik, ezért hívják a törökök oroszlántejnek. Baszkföldön pedig ánizspárlatban hónapokig áztatják a vadkökényt: így készül a patxaran, amelyet először Alicantéban kóstoltam. A szőlőpálinkákat a grúz chacha és az albán raki rrushi képviseli; ez utóbbi Albániában esküvőket, kereszteléseket és temetéseket kísér.
Likőrök: a herberótól a limoncellóig
Egy jó étkezés után képtelen vagyok nemet mondani egy emésztést segítő italra. A legjobb gyógynövénylikőr, amit valaha ittam, szerintem az Alicante fölötti hegyekből származó herbero - négyfős kis csapatunk jéghidegen kapta a ház ajándékaként, és azóta esküszöm rá. A mirtuszbogyóból készült szárd mirto meglepett: valami Unicumhoz hasonló ízre számítottam, ehelyett valami finomabbat, halványan zsályásat kaptam. A citromos sorrentói limoncello pedig az egyik legszebb szuvenír, amit Dél-Olaszországból hazavihetsz.
Ha szívesen nézed, hogyan dolgoznak a készítők, ajánlom az üzemlátogatásokat. Mauritiuson bejártam a Rhumerie de Chamarel rumfőzdét, ahol a belépő ára nyolc minta kóstolását is tartalmazza mauritiusi rumból és rumlikőrökből. Dublinban pedig érdemes ellátogatni a Jameson whiskeyfőzdébe, csak ott rum helyett whiskey folyik.
Kevert italok spanyol módra
Spanyolország a kedvencem a könnyű napközbeni iszogatáshoz. A tinto de veranót, vagyis citromos üdítővel kevert vörösbort, minden alkalommal örömmel megiszom, amikor az országban járok. Baszkföldön helyette a kalimotxót választom - kólával kevert bort, amelyet szegény egyetemistaként magam is kevergettem a kollégiumban; otthon, Csehországban "houbának" hívják (csak az alapanyagok minősége tér el jelentősen a baszk változatban). Ebéd előtt jön a la hora del vermut, a vermut órája tapasszal. A sangriát pedig, amelyet az 1964-es New York-i világkiállításon nyilvánítottak Spanyolország nemzeti italává, a szüleimmel élveztem a madridi Ojalá étteremben - hagyományosan áztatva tökéletes volt.
Utazás közben úgy bánok az alkohollal, mint a fűszerrel: egy csipet elég belőle. Egyetlen pohár helyi specialitás is sokat elárul nekem egy országról - ahol pedig egyáltalán nem isznak, ott semmi sem hiányzik.
Kóstolj mértékkel. Egészségedre!
