Kalimotxo: a kólás bor baszk neve
Aki egy baszk bárban először rendel kalimotxót, koktélra számít: a név úgy hangzik, mint valami, amit shakerben ráznak fel és egy kis zöld ággal díszítenek. Aztán kap egy magas poharat jéggel és sötét folyadékkal, amely félig vörösbor, félig kóla, és még azelőtt felismeri, hogy belekortyolna.
A kalimotxo a spanyol konyha egyszerű kevert itala: olcsó vörösbor és kóla nagyjából egy az egyhez arányban, jég, néha egy szelet citrom. Nálunk, Csehországban az egyetemi kollégiumokban houbának, vagyis gombának hívtuk, és bevallom, szegény diákként nem egyszer magam is kevertem. A kollégiumi houba és a baszk kalimotxo között nem a receptben van a különbség. Hanem abban, hogy az utóbbinak keresztlevele is van.
Hogyan kapott a kalimotxo nevet és születésnapot
Ez a keresztlevél pontos dátumot visel: 1972. augusztus 12., a Szent Miklós-ünnepség Algorta régi kikötőjében, amely Getxo része, nem messze Bilbaótól. Az Antzarrak nevű baráti társaság, amely abban az évben az ünnepséget szervezte, kétezer liter vörösbort vásárolt, ez pedig az augusztusi hőségben megsavanyodott. Egy orvos igazolta, hogy senki sem mérgeződik meg tőle, csak éppen inni nem lehet. Így hát egy fürdőkádban összekeverték Coca-Colával, és tovább árulták. A név nem valamelyik reklámügynökségen született: a társaság egyik tagját Kalimerónak becézték, a motxo pedig baszkul csúnyát jelent; arról, hogy az ital volt-e csúnya, vagy a barát, a források nem szívesen nyilatkoznak. A Spanyol Királyi Akadémia később kasztíliai alakban, calimocho-ként vette fel a szótárába, a baszkok viszont ragaszkodnak a maguk k-jához és tx-éhez, így egyetlen italnak két neve van.
Ki találta fel a kólás bort, és ki adott neki csak nevet
Getxo a turisztikai honlapján és egy ötvenéves évfordulós ünnepséggel is magának tulajdonítja az ital születését. Ami viszont 1972-ben Algortában megszületett, az a név; a kólás bor már régóta létezett: Spanyolországban az olcsó riojai bort már a húszas évektől keverték kólával, csak a kóla volt ritka, a Ribera del Duero vidékén pedig ma is mochónak hívják, máshol bicicletának. Baszkföld annyit ért el, hogy olyan nevet adott neki, amely megragadt, és a nyolcvanas években a diákok utcai iszogatásával együtt elterjesztette az egész országban. A világ többi része ugyanezt a keveréket maga nevezte el: Horvátországban bambus, Chilében jote, egy fekete tollú, vörös fejű dögevő madárról, Németországban Korea, és hogy miért éppen Korea, azt egyetlen német sem tudja megmagyarázni. Nálunk, Csehországban houba. Az az ital tehát, amelyet fél Európa egymástól függetlenül talált fel, csak egyetlen névre kapott szabadalmat, és azt egy baszk baráti társaság birtokolja a fürdőkádjával.
Miből keverik a kalimotxót, és mikor isszák
Két hozzávalója van, és a kettő kölcsönösen elfedi egymás hibáit. A kóla cukrot, buborékot és karamellt ad, a bor csersavat és színt, a jég pedig mindkettőt felhígítja, mielőtt eldönthetnéd, mit is iszol tulajdonképpen. Az olcsó bor itt nem kényszermegoldás, hanem maga a lényeg: egy drága riojain a kalimotxo semmit sem javít, csak elnyomja az ízét. Spanyolországban a legolcsóbb asztali bor is többnyire tisztességes, így a kólának nincs mit eltakarnia, és az ital inkább ízesített bor, mint kármentés.
A kalimotxo az ünnepekhez és a fiatalsághoz tartozik, nem a borszaküzletek polcaira. A fiestákon műanyag poharakból isszák a txosna nevű standoknál, ahol ott van az árlistán, katxi nevű mértékegységben, és ott senki sem tesz úgy, mintha borkóstolón lenne. Egy átlagos bárban a csapos szemrebbenés nélkül kikeveri akkor is, ha éppen nem találod a táblán, elég annyit mondanod: un kalimotxo. Aki a teljes baszk estét akarja, a txikiteo, vagyis a bárról bárra járás közben váltogatja a kalimotxót a txakolival, és az estét egy pohár patxarannal zárja; aki Spanyolország többi részén valami könnyebbet keres, tinto de veranót rendel, amely régebbi, kóla helyett citromos limonádéval keverik, és a turistáknak szánt sangriával ellentétben a helyiek is isszák.
Egy pohár a napon a Bergara bár előtt
Én San Sebastiánban ittam kalimotxót, a Bergara bárban, egy kinti asztalnál a napon. Talpas pohárban érkezett, jéggel és egy szelet citrommal, vagyis egy fokkal ünnepélyesebben, mint a műanyag pohár, amely pedig kijárna neki. Az első korty kóla volt, édes és hideg, csak utána szólalt meg a bor, száraz és kissé fanyar a szájpadláson, a citrom pedig összehangolta a két hangot; a napon minden perccel fogyott a jég, és az ital egyre könnyebb lett, míg a végére csak hűvös piros limonádé maradt belőle. Hogy mennyibe került, nem emlékszem, pedig ennél az italnál éppen ez az egyetlen, amire emlékeznem kellene. A kollégiumon azért kevertük a houbát, hogy a bort meg lehessen inni. A Bergarában azért keverték ki nekem, hogy a kólát meg lehessen inni.
