Tinto de verano: spanyol nyári vörösbor citromos üdítővel
A tinto de verano legendájában minden megvan, aminek egy legendában meg kell lennie: a kocsmáros neve, a fogadó címe, a születés évtizede, egy paso doble és egy film Lola Flores főszereplésével. Csak egy hiányzik belőle: bármi, ami ténylegesen alá is támasztaná.
A tinto de verano spanyol nyári ital olcsó vörösborból és citromos üdítőből vagy édes szódavízből, nagyjából fele-fele arányban keverve, rengeteg jéggel és egy szelet citrommal, magas pohárban. Se shaker, se recept nem kell hozzá. A spanyolok nyáron többet isznak belőle, mint sangriából, miközben a világ többi része azt hiszi, hogy folyton sangriát isznak.
Mit jelent a tinto de verano, és miért hívták Córdobában Vargasnak
A név szinte unalmasan leíró: a tinto Spanyolországban a vörösbor hétköznapi neve, a de verano pedig azt jelenti, nyári. Érdekesebb a második név, amelyen az italt Córdobában ismerték: un Vargas. Arról, honnan ered ez a Vargas, két legenda kering, és Andalúzia máig nem döntött közöttük. Az egyik szerint Federico Vargas kocsmárosról kapta a nevét, aki a múlt század húszas éveiben a Córdoba szélén álló Venta de Vargas fogadóban szódásszifonnal hígította a bort, hogy negyven fokban, árnyékban is inni lehessen. A másik szerint a Valdepeñas (az olcsó bor kasztíliai vidéke) és a gaseosa (szódavíz) összevonásáról van szó, amelyet az andalúz kiejtés "valgas"-ból "vargas"-szá formált. Mindkettő jól hangzik. Bizonyítéka egyiknek sincs.
Ma a tinto de verano andalúz gyökerű, de országos ital: a hatvanas években terjedt el Spanyolországban, és ma mindenhol megtalálod. A baszk kalimotxo citromos üdítő helyett kólával készül, és fél évszázaddal fiatalabb. A sangria ezzel szemben az igényes nagytestvér: órákig borban áztatott gyümölcs, cukor, gyakran likőr is, így öt másodperc alatt nem lehet összekeverni - és több benne az alkohol, nem kevesebb. A határokon túl ugyanez az ötlet cukor nélkül bukkan fel: a német Weinschorle és a magyar fröccs sima szódavízzel hígítja a bort, az olasz Abruzzóban pedig gazzosával fehérbort kevernek.
Ki találta ki, és ki terjesztette el valójában
A Venta de Vargas fogadó tényleg létezett, flamencós kocsma volt saját kis bikaviadal-arénával - ennyit igazolni lehet. Hogy ott született volna a tinto de verano, azt a szájhagyomány és az egymásról másoló weboldalak állítják; húszas évekbeli papírt még senki sem talált. Aki az italt bizonyíthatóan elterjesztette, az nem egy kocsmáros, hanem egy szódavízgyártó. A La Casera cég 1949-ben alakult Madridban, és édes szénsavas vize az egész országban a pohár második felévé vált; a nyolcvanas években a "Si no hay Casera, nos vamos" - ha nincs Casera, továbbállunk - szlogennel reklámozott, és nemzetközi reklámdíjakat is nyert vele, ami egy szódavízzel nem sűrűn esik meg. A legenda Córdobában kapott nevet, de Madridban futott be.
Con limón vagy con blanca: két szó, amely mindent eldönt
A bor ebben az italban szándékosan a ház legolcsóbbja - fiatal asztali bor, amelyet a spanyolok vino peleón, vagyis "verekedős bor" néven emlegetnek. Aki reservát tölt a tinto de veranóba, pénzt és bort is pazarol, mert az üdítő mindent elnyom, amire a borász büszke volt. A másik felét egyetlen szó dönti el: a con limón citromos üdítőt jelent, ez az édesebb alapváltozat, ezt kapod, ha nem mondasz semmit; a con blanca vagy con Casera pedig átlátszó édes szódavíz, amelyben jobban érezni a bort. Utána már csak jég kell, sok jég, és egy szelet citrom, néha narancs. Az eredmény nagyjából ötszázalékos, körülbelül annyi, mint egy sör, ezért délben is iható.
Nyáron isszák, teraszon, ebédhez vagy ebéd helyett, pohárral vagy kancsóval - az egész asztalnak rendelt jarra, azaz kancsó teljesen szokványos rendelés. Egy pohár bárban általában 2,50-4 EUR; a fő turistautcák teraszain időnként ennek a többszöröse, úgyhogy érdemes rendelés előtt megnézni az itallapot. Aki nem kér édeset, mondja azt, hogy "con blanca", és olyan italt kap, amelynek bor íze van, nem cukorkáé. Aki pedig sangriát rendel, sangriát kap, csak a szomszéd asztaloknál a helyiek közül valószínűleg senki sem issza.
A pohár, amit Spanyolországban mindig kérek
Tinto de veranót rengeteg helyen ittam szerte Spanyolországban, és minden alkalommal kérek, amikor ott vagyok; kivétel Baszkföld, ahol átpártolok a kalimotxóhoz. Az íze mindig hasonló: először a hideg és a buborékok, aztán az édes citrom, és csak utánuk a bor, inkább színként, mint ízként, enyhe fanyarsággal, amely nem hagyja, hogy sima limonádé legyen belőle. Hogy hol mennyibe került, sosem jegyeztem fel; ez nem az az ital, amelynek az árát megjegyzi az ember. Hogy ki találta ki a tinto de veranót, nem fogjuk megtudni. Hogy ki issza, az minden spanyol kerthelyiségben látszik.
