Rivella: tejsavóból készült svájci üdítő
Kevés nemzeti ital született hulladékból. Amikor a tejből sajt lesz, egy folyadék marad utána, amelyet a sajtüzemek régen egyszerűen kiöntöttek - ma a svájciak szénsavval dúsítják és palackozzák.
A Rivella tejsavóból készült svájci szénsavas üdítő, amelyet Svájc a nemzeti italának tart. Úgy hangzik, mint egy ötlet, amelynek esélye sem lehetett. Nagyjából így is kezdődött.
Név a vasúti menetrendből
A cég legendája szerint az alapító, Robert Barth a svájci vasutak menetrendjét lapozgatva bukkant rá a ticinói Riva San Vitale községre, és összegyúrta az olasz rivelazione, azaz kinyilatkoztatás szóval. Így egy német nyelvű országrészből származó cég olasz nevű italt árul - Svájcban ez a diplomácia teljesen hétköznapi formája. A Rivella tisztán svájci ital, nem osztozik rajta más ország: a receptet a világon senki más nem gyártja, és nemzeti italként tartja számon a Svájci Nemzeti Múzeum is. Külföldre azért eljutott: az ötvenes évek óta isszák Hollandiában, amely ma is a legnagyobb külpiaca. Kétszer próbált tovább terjeszkedni, Nagy-Britanniába és Amerikába, és kétszer csendben visszavonult.
A savósör, amelyre Amerika nem volt vevő
A történet kudarccal kezdődik. Jean Barth a negyvenes évek végén Amerikába utazott, hogy svájci cégeknek közvetítsen üzleteket, és egy biológus hagyatékából hozzájutott egy savóból főzött sör receptjéhez. Megpróbálta eladni a Coca-Cola hazájában - sikertelenül. Hazatért hát, és felajánlotta a receptet a fivérének, Robertnek, aki akkor jogot hallgatott. Robert 1951-ben Stäfában megalapította a Milkin-Institut nevű céget, felvette Hans Süsli tejipari biológust, és egy évvel később már az első palackokat töltötte. A sörből üdítő lett, a gyártás hamarosan Rothristba költözött, ahol a cég ma is székel, és még mindig a Barth család kezében van. A recept, amelyet Amerika elutasított, otthon olyan itallá nőtte ki magát, amelynek Svájcban már csak a Coca-Cola a vetélytársa. A történelemnek van érzéke a szimmetriához.
Mi van benne, és miért számít a szín
A palackban lévő savó nem marketingdísz: a klasszikus piros változatban a tejsavó a tartalom 35 százalékát adja. Ugyanaz a folyadék, amelyet a világ többi része ma főleg fehérjeporként ismer az edzőtermekből - a svájciak ehelyett szénsavval dúsítják, karamellel színezik, és gyógynövény- és gyümölcskivonatok keverékével ízesítik, amelynek összetételét a cég titokban tartja. Tejet ne keress az ízében: a tejsav inkább enyhén savanykás, üdítő élt ad a Rivellának, így közelebb áll a jeges teához, mint a tejturmixhoz.
Behűtve isszák, minden ceremónia nélkül, ebédhez és hegyi túrán egyaránt; Svájcban ugyanolyan magától értetődő asztali ital, mint máshol a kóla. Gyakorlati tanács: a címke színe nem az ízt jelzi, hanem a változatot. A piros az eredeti. A kék ugyanaz a recept cukor nélkül - az ötvenes évek vége óta kapható, és Európa egyik első light üdítője volt. A zöldhöz zöld teát adnak, a sárga pedig vegán, vagyis az egyetlen savó nélküli. Ha haza akarsz vinni egy palackot (lásd mit hozzunk haza Svájcból), a pirosat válaszd: az az eredeti - és a borral ellentétben nem fáj annyira a kasszánál.
Fél liter a kékből
A Rivellát Bázelben vettem, egy közönséges szupermarketben, és a kék Zerót választottam. Az első korty főleg azzal lep meg, ami hiányzik belőle: a tejnek nyoma sincs, helyette gyöngyöző, alig édes üdítő, gyógynövényes utóízzel, amelyet egyetlen ismert gyümölcshöz sem tudtam kötni. Örülök, hogy megkóstoltam; a svájci nemzeti ital rendszeres fogyasztója viszont valószínűleg nem leszek. Ez a fél liternyi élmény 1,60 CHF-be (1,60 EUR) került.
