Níspero de Callosa: japán naspolya Alicante tartományból
A latin neve szerint japán. Az otthona Dél-Kína, ahol több mint ezer éve termesztik, és ahol ma a világtermés több mint nyolcvan százaléka terem. Leghíresebb európai otthonára pedig az Alicante melletti part fölé magasodó hegyek teraszain talált rá.
A Níspero de Callosa a Callosa d'en Sarrià kisváros környékén, Alicante tartományban termesztett japán naspolya (Eriobotrya japonica) - sima héjú, sárgabarack nagyságú narancssárga gyümölcs édes, lédús hússal és néhány nagy maggal, amelyet a spanyol konyha frissen és meghámozva eszik, amint áprilisban beérik. Olyan gyümölcs ez, amelyet mindig az nevez el, aki utoljára bukkan rá.
Egy kölcsönvett név
A spanyol níspero szó régebbi, mint a fa, amelyen ma terem. A latin mespilum szóból ered, és évszázadokig a közönséges naspolyáé volt: ezt a szilva nagyságú európai gyümölcsöt csak túlérve eszik, és nálunk, Csehországban inkább kerti ritkaság, mint bolti áru. Amikor a tizenkilencedik században megérkezett Ázsiából a távoli rokona nagyobb és édesebb gyümölccsel, a spanyolok egyszerűen átadták neki a nevet - az eredeti naspolya pedig olyan alaposan eltűnt a piacokról, hogy ma Alicantéban a níspero szó hallatán senkinek sem az jut eszébe. A név azonban még tovább vándorolt: aki Mexikóban níspérót rendel, szapodillát kap, egy barna trópusi gyümölcsöt, amelyet a naspolyához semmi sem köt, csak a konkvisztádorok tévedése. Egyetlen szó alatt ma így három különböző gyümölcsöt árulnak.
Szinte az egész Földközi-tenger vidékén termesztik, Spanyolország ebben korántsem egyedül áll. A japán naspolya Európa egész déli peremének közös gyümölcse: az olasz konyha nespolu néven ismeri, Szicílián egy ünnepet is rendeznek neki, amelyen a spagettivel osztozik; a portugál nêsperának, a görög mousmoulónak hívja, a török pedig yeni dünyának, vagyis új világnak, esetleg máltai szilvának - mindkét név mellélő, de legalább mindegyik más irányba. Spanyolország Európa legnagyobb termelői közé tartozik, termésének nagyjából kétharmada Alicante tartományban nő; Callosa környéke adja az összes spanyol níspero körülbelül felét.
Egy callosai jogász és a védett eredet
Arról, hogyan jutott el a kínai fa az alicantei teraszokra, kétféle történet kering. A legenda, amelyet a termelők honlapjai szívesen ismételgetnek, egy Roig nevű kereskedelmi hajóskapitányról szól, aki 1821 körül a keleti part egyik kikötőjébe hozta volna a magokat; bizonyítéka erre senkinek sincs. Dokumentálható viszont Juan Bautista Berenguer y Ronda, a callosai jogász és természettudós, aki a tizenkilencedik század első felében írt a japán naspolya termesztéséről, és szülőföldjén meg is honosította - azokon a teraszokon, ahol korábban citrusfélék nőttek, és ahol máig kézzel szüretelnek, mert gép nem megy fel a lépcsőkön. 1992. január 14-én a Nísperos Callosa d'en Sarrià DOP (oltalom alatt álló eredetmegjelölés) minősítést kapott; a terület a Callosa fölötti két hegyi völgytől az Altea és Villajoyosa közötti partszakaszig húzódik, és kilencvenöt százalékán egyetlen fajta, az Algerie nő, amelyet azért becsülnek, mert jól bírja a szállítást, és egyszerre édes és savanykás.
Gesztenyényi magok és a gyümölcs, amely nem bírja az utat
A níspérót kézből eszik: az érett gyümölcs szinte magától hámozódik, a héja csíkokban jön le, és belül narancssárga hús marad két-öt mag körül. A magok nagyok, barnák és fényesek, mint a vadgesztenye, amit gyerekként zsebre tömve hordtunk haza a parkból - és ugyanúgy, mint a vadgesztenyét, ezeket sem eszik meg, mert kis mennyiségben cianogén glikozidokat tartalmaznak, így a magnak egyetlen helye van: a szemetes. A felvágott hús néhány perc alatt megbarnul, a héja pedig már attól is megnyomódik, ha ránézel; ezért a níspero évszázadokon át nem jutott messzebb a legközelebbi piacnál, és csak a nyolcvanas évektől közlekedő hűtőkamionok vitték át a határon. Ma a termés nagyjából hetven százalékát elszállítják Callosából, főleg Olaszországba és Portugáliába. Ráadásul a gyümölcsös többi fájával ellentétes ütemben virágzik: októberben és novemberben, amikor a többi gyümölcsfa már rég alszik, a méhek róla gyűjtik az év utolsó mézét.
A szezon rövid: a fő szüret áprilistól május végéig tart, és Callosa d'en Sarrià egész májusban megrendezi a Mes del Níspero, vagyis a naspolya hónapját, amikor a város éttermei és boltjai mindent kínálnak, ami a gyümölcsből elkészíthető. Szezonon kívül marad a lekvár és a szirupban eltett nísperos en almíbar. Az érettséget a piacon nem szemmel, hanem körömmel lehet megállapítani: az érett gyümölcs héja kés nélkül lejön, amelyik pedig tapad, annak még a fán lett volna a helye.
Egy kupac az alicantei piacon
A níspérómat egy szabadtéri piacon vettem Alicantéban, egy filccel írt tábla alatti kupacból. A név körüli idézőjeleket inkább nem firtattam - vagy becsületes volt az árus, vagy túlságosan is az. A kikötő egyik mólóján ettem meg őket a jachtok között. A húsa lédús és puha volt, az íze édes és finom, valahol az őszibarack, a sárgabarack és a szilva között, a magok pedig a gyümölcs jó harmadát tették ki. Egy kiló 2,50 EUR volt.
