Ugrás a tartalomra

Országok
Hová legközelebb? Rólam Kapcsolat Hírlevél

Mirto di Sardegna: szárd likőr mirtuszbogyóból

Dan Špaňhel Olaszország Frissítve Nincs hozzászólás

A mirtuszt legtöbben cserepes cserjeként ismerjük, amelyről lecsípünk egy ágacskát az esküvői csokorba, aztán senki sem törődik vele többet. Szardínián az egész szigeten vadon nő a bozótosokban, télen leszedik a sötét bogyóit, a belőlük készült likőrt pedig kis poharakból, egyenesen a fagyasztóból isszák.

A Mirto di Sardegna (szárdul: licòre de murta) a közönséges mirtusz bogyóiból készült likőr: a bogyókat néhány hétig szeszben áztatják, majd cukor- vagy mézsziruppal édesítik; nagyjából 30%-os, és az olasz konyhában ez az az emésztést segítő szárd ital, amellyel a vacsorát zárják.

Mirto di Sardegna: szárd likőr mirtuszbogyóból.
Mirto di Sardegna: szárd likőr mirtuszbogyóból.

Hol készül még mirtuszlikőr, és kié a név

A mirto szó a latin myrtus révén került az olaszba, az pedig a görög myrtos szóból ered; a szárdok azonban sa murta néven emlegetik a növényt, az olasz szárazföldön pedig ugyanez mortella néven fut - és a palackozott mortellát nem lehet megkülönböztetni a szárd mirtótól. A mirtuszbogyó-likőr az egész Földközi-tenger közös kincse - készül Szardínián, Korzikán és az olasz szárazföld néhány zugában -, a Mirto di Sardegna név azonban az EU oltalom alatt álló földrajzi árujelzője, és csak olyan likőr viselheti, amelynek bogyói a szigeten teremtek, és amelyet ott is áztattak és palackoztak. A korzikaiak saját márkanéven árulják a liqueur de myrte nevű italt, és a francia konyha a szigeti specialitásai közé sorolja; az olasz források viszont a receptet 18. századi gallurai banditáknak tulajdonítják, akik a likőrt acqua degli angeli, azaz angyalvíz néven emlegették, és a szoroson át Korzikára is elvitték.

Mióta isszák a mirtót, és mi nem igaz róla

Az utazási oldalak előszeretettel írják, hogy a mirto a világ legrégebbi likőre, és már a föníciaiak is iszogatták. Ezt semmi sem támasztja alá - ősi csak maga a növény: Vénusz a legenda szerint a tengerhabból való születése után mirtuszágakba burkolózott, ezért kíséri a mirtusz az esküvőket az ókori Rómától egészen a mai cseh lakodalmakig. Magát a likőrt a források csak a 18. századtól említik, és akkor is házi italként: a sziget északkeleti részén, Gallurában a házaknál áztatták, és senki sem palackozta. A mirto tehát régi szokás és fiatal termék: kétszáz évig otthon készült, Szardínián kívül azonban csak 1992-ben került a boltokba, amikor a legrégebbi szárd likőrgyár, a cagliari Zedda Piras - amelyet 1854-ben még borászatként alapítottak - országos forgalmazásba kezdett. A sziget egyszerűen sokáig megtartotta magának a likőrjét.

Bogyó, szesz és szirup: miből készül a mirto, és hogyan isszák

A módszer a gyárban is ugyanaz maradt, mint otthon. A bogyókat novembertől februárig szedik, amikor a legsötétebbek, nagyjából negyven napig áztatják szeszben, aztán kipréselik, szirupot adnak hozzá, és hagyják pihenni a likőrt - pontosan úgy, ahogy nálunk, Csehországban házilag a diólikőrt vagy a meggylikőrt készítik. A törvény literenként legalább 150 gramm bogyót ír elő; az Oristano melletti Zeddianiból származó Silvio Carta cég kis üvegének címkéje 350 grammot ígér, több mint kétszer annyit. A friss likőr szinte fekete, egy év érlelés után rubinszínűre világosodik. A szokásos, sötét bogyókból készülő mirto rosso mellett létezik mirto bianco is, levelekből vagy világos bogyókból - ez aranyszínű, édesebb és ritkább.

Étkezés után isszák. Behűtve, olyan poharakból, amelyek az üveggel együtt kerültek a fagyasztóba, és jég nélkül, mert a jégkocka csak felhígítja. Szárd étteremben gyakran kérés nélkül is kihozzák, offerto dalla casa: a pohár, amelyet vacsora után nem rendeltél, a ház ajándéka. Aki mirtót szeretne hazavinni, vegye meg helyben - Szardínián kívül nehéz beszerezni.

Mirto di Sardegna: mirto rosso sötét bogyókból.
Mirto di Sardegna: mirto rosso sötét bogyókból.

A mirtómat Szardínián vettem egy boltban, a Silvio Carta termékeinek polcáról, és a legkisebb üveget választottam, ami csak akadt: egy 100 ml-est. Az üvegen át sötétnek tűnt, a pohárban téglavörös, szinte barna volt. Valami Unicumhoz hasonlóra számítottam, markáns gyógynövényes ízre és keserű lecsengésre. A mirto azonban sokkal finomabb, kevésbé édes és kevésbé keserű, kellemes, a végén halványan zsályás jeggyel. A száz milliliter 6 EUR-ba került, a 0,7 literes üveg ugyanazon a polcon 16 EUR-ba.

Dan Špaňhel

Dan Špaňhel

Dan vagyok. Csak arról írok, amit magam kóstoltam meg - az utcai standtól a Michelin-csillagig. Az ételekért bejártam a fél világot, és kipróbáltam minden lehetségeset - sőt néha a lehetetlent is.

Rólam Kapcsolat

Ez is ízleni fog:

Szólj hozzá!

Az e-mail-címedet nem teszem közzé.