Szárd bor: vermentino, cannonau és más palackok a szigetről
A Conad országos olasz üzletlánc, így a Villasimius melletti boltjában ugyanolyan polcra számítottam, mint bárhol a szárazföldön: néhány toszkán név, valami Venetóból, prosecco. Ehelyett az állt a polcon, amit a sziget maga termel - vermentino északról, cannonau a hegyekből, carignano délnyugatról. Meglepett, mennyi mindent átvett egy országos hálózat a szigettől.
A szárd bor olyan, mint maga a sziget palackba zárva: egy DOCG, tizenhét DOC és egy sor szőlőfajta, amellyel Olaszország más részein szinte sehol sem találkozol.
Vermentino: fehérbor, amelynél a termőterület dönt
Két palack vermentino egymás mellett, és első ránézésre az egyetlen különbség az ár. A Vermentino di Gallura az egyetlen szárd bor, amely a legmagasabb olasz minősítést, a DOCG-t viseli, méghozzá 1996 óta, a Vermentino di Sardegna beéri a DOC-kal. A szőlőfajta mindkét esetben ugyanaz, az előírás legalább 95 százalék vermentinót követel meg, a különbség főleg a termőterület: Gallura a sziget gránitos északkeleti része Tempio és Calangianus környékén, a DOC viszont az egész szigetre érvényes. A drágább palack a Tenute Tondini pincészettől a Karagnanj nevet viseli, ami Calangianus település neve gallurai nyelvjárásban - itt még a címke is elárulja, honnan való a bor. Maga a vermentino azonban világutazó: terem Korzikán, Liguriában és Provence-ban is, és a legtöbbször idézett elmélet szerint Spanyolországból Korzikán át jutott el a ligúriai és a francia partvidékre. Bizonyíték nincs rá, csak ez a legszebben elmesélt változat.
Cannonau és carignano: vörösborok, amelyek túlélték a filoxérát és az aragóniaiakat
Szardínia legelterjedtebb szőlője a cannonau, amely a sziget szőlőültetvényeinek nagyjából harmadát foglalja el. A molekuláris elemzés bebizonyította, hogy ugyanaz, mint a francia grenache és a spanyol garnacha. Vita már csak arról folyik, melyikük a szülő: a klasszikus változat szerint az aragóniaiak hozták be, a "canonao" első írásos említése a szigeten 1543-ból származik, csakhogy a régészek Borore mellett 3200 éves elszenesedett szőlőmagokat találtak, és a szigeten sokan ebből arra jutottak, hogy épp fordítva, a cannonau a grenache ősatyja. A magok azt bizonyítják, hogy Szardínián már a nuragi korban termesztettek szőlőt, de hogy melyik fajtát, azt senki sem tudja belőlük megbízhatóan kiolvasni. A turisztikai oldalak hozzáteszik, hogy a cannonau a szárdok hosszú életének titka; Ogliastra valóban dokumentált "kék zóna", tele százévesekkel, csak a borra vonatkozó bizonyítékot nem írta még le senki. Válogatásom második vörösbora, a délnyugati Carignano del Sulcis története szerényebb: Sant'Antioco szigetének homokos talajában nem marad életben a filoxéra (a szőlő kártevője), ezért ott a tőkék ma is saját gyökerükön nőnek, amerikai alany nélkül, amelyre a 19. század végén gyakorlatilag egész Európának át kellett térnie.
Vernaccia élesztőhártya alatt és moscato a pardulas mellé
A legkülönösebb szárd bor csak harminc százalékban került a palackomba. A Vernaccia di Oristano évekig érik nem teljesen feltöltött hordókban, élesztőhártya alatt, hasonlóan a sherryhez, és diós, oxidatív íze van - a turista romlottként küldi vissza, a hozzáértő bottargához issza. Ez az élesztőhártya úgy viselkedik, mint a forralt tej bőre a menzai bögrében, csak éppen ellenkező eredménnyel: elzárja a bort a levegőtől, és közben olyan ízt ad neki, amilyet másképp nem kapna meg. 1971-ben a vernaccia lett a legelső szárd DOC; a toszkán Vernaccia di San Gimignano borhoz a nevén kívül semmi köze - a latin vernaculus, vagyis "helyi" szót a rómaiak olyan szőlőre használták, amely valahol egyszerűen csak termett. A cabrasi Contini pincészet Karmis nevű bora hetven-harminc arányban házasítja a vernacciát a vermentinóval - szelídebb belépő, mint a tiszta vernaccia. A sziget édes lezárását a Moscato di Sardegna adja, egy muskotályos desszertbor, amelyet Szardínián a húsvéti pardulas süteményekhez isznak, és amely után már csak a mirto következik. A szicíliai bor mögött majdnem négyszer akkora szőlőterület áll; Szardínia viszont szőlőinek harmadát egyetlen fajtára tette fel.
Hat palack a Villasimius melletti Conadból
A borokat a Conad és a Crai szupermarketekben vettem Villasimius környékén, a sziget délkeleti részén - hat palack, hat különböző eredetmegjelölés, a legtöbb nagyjából 8 EUR-ért. Legjobban az egyik legolcsóbb ízlett: az Argiolas pincészet Costamolino Vermentino di Sardegna bora, friss, könnyű, gondolkodás nélkül iható. A Dolianova szövetkezet Moscato di Sardegna bora - édes, gyümölcsös, jól behűtve tökéletes - félliteres palackban körülbelül 10 EUR-ba került, és habozás nélkül megvenném újra. A Tondini Karagnanj Vermentino di Gallura DOCG Superiore bora 16 EUR-ért volt az egyetlen drágább palack: szalmasárga szín zöldes reflexekkel, összetettebb, kellemesen iható - és mégsem a legjobb. A Sella & Mosca Cannonau Riserva bora és a Contini Karmis bora megállta a helyét, az utolsó hely a Santadi Grotta Rossa Carignano del Sulcis borának jutott, amely ebben a mezőnyben a legkevésbé ízlett. A legdrágább palack tehát valahol a rangsorom közepén végzett, az egyik legolcsóbb pedig az élén.
