Saint-Émilion: bortermelő falu Bordeaux mellett
Saint-Émilionnak alig kétezer állandó lakosa van, látogatója viszont évente több mint egymillió - egy helyire így nagyjából hatszáz turista jut. E számítás szerint itt valóságos pokolnak kellene lennie, minden fagylaltosnál kígyózó sorokkal. Én mégis a főszezon csúcsán érkeztem, és két napig olyan nyugalomban sétálgattam itt, amilyet ezek a számok egyáltalán nem sejtetnek.
Saint-Émilion középkori bortermelő falu egy mészkő hegyfokon, Bordeaux-tól vonattal fél órányira - és az összes szőlőskert közül, amelyet utazásaim során Franciaországban és máshol bejártam, számomra ez a legszebb.
Émilion remete és a sziklába vájt templom
A falu nevét nem király és nem püspök adta, hanem Émilion, egy breton szerzetes, aki a 8. században a helyi hegyfok egyik barlangjában telepedett le. 787-ben halt meg, és a település, amely időközben a remetelaka körül kinőtt, megtartotta a nevét. A barlang fölé később olyan építmény került, amelynek megtekintésére ma sorban állnak a faluban: az église monolithe. A templomot a 12. század elején nem felépítették, hanem kivájták - a kőfaragók mintegy 15 000 köbméter mészkövet fejtettek ki a hegyfokból, és az utánuk maradt tér máig Európa legnagyobb monolit temploma. A falu alatt ráadásul katakombák és kápolnák ágaznak szét. Saint-Émilionnak egyszóval két szintje van: a felsőn bort árulnak, az alsón évszázadokon át követ fejtettek és temetkeztek.
János király chartája és a leghíresebb château-k lázadása
A hagyomány szerint a szőlőt itt már a rómaiak telepítették. Hogy pontosan mikor, azt minden forrás másképp adja meg, így az első biztos pontot csak 1199 kínálja: Földnélküli János angol király ekkor adta ki a saint-émilioni borok chartáját, a szőlőművelés egyik legrégebbi szabályozását. Ma a helyi szőlőültetvények nagyjából hatvan százalékán a merlot uralkodik, amely a Dordogne jobb partját a Bordeaux környéki francia borok térképének lágyabb, kerekebb felévé teszi; a bal part a Médoc vidékével a cabernet sauvignonra és az évtizedekig érlelhető, testes borokra épít.
A helyi borklasszifikáció inkább bírósági aktára emlékeztet. A Médoc a sajátját 1855-ben állította össze, és azóta gyakorlatilag hozzá sem nyúlt; Saint-Émilion borait nagyjából tízévente újraminősítik, és szinte minden forduló perrel végződik. A legutóbbi revízió sikerült a legfurcsábbra: a Cheval Blanc és az Ausone, az appelláció két leghíresebb neve, tiltakozásul az új szabályok ellen kilépett a klasszifikációból - a legmagasabb rangról saját maguk mondtak le, és a palackjaik árán ez meg sem látszott. A szomszédos Pomerol az egész színjátékot távolról figyeli: ez az egyetlen nagy bordeaux-i appelláció, amely semmilyen besorolásba nem hajlandó beállni.
Szőlőskertek, hűvös pincék és kolostori macaronok
1999-ben a Saint-Émilion hegyközség (Juridiction de Saint-Émilion) - a falu és nyolc környező község - a világ első borvidéki kultúrtájaként került fel az UNESCO világörökségi listájára. A szőlőskerteket bejárhatod gyalog, kerékpárral, vagy felülhetsz egy olyan kisvonatra, amilyen máskor gyerekeket furikáz az állatkertekben; ez viszont a szőlősorok között áll meg, és a megállóban fagylalt helyett borkóstoló vár. A nyári hőségben a falunak van még egy előnye: a pincék. A mészkőjáratok egész évben hűvösek, a bor néhány lépéssel az utcák alatt érik, és néhány pincébe ingyen is le lehet menni. Aki pedig jobban meg akarja érteni a bort, mint amennyit egyetlen kóstoló enged, annak Bordeaux-ban ott a La Cité du Vin múzeum.
A másik helyi különlegesség édes: a macaronok, amelyeket itt egy 1620-as recept szerint az orsolyita apácák sütöttek, és amelyek igazi receptje máig családi titokként öröklődik. És egy megfigyelés, amelyet az útikönyvekben nem találsz: az angol nyelvű vezetések a különböző látnivalóknál gyakran ugyanabban az időpontban kezdődnek, így naponta egynél többre nem jutsz el. A második napot tehát a falu követeli ki magának.
Két nap a főszezon csúcsán
Július elején érkeztem, közvetlen vonattal Bordeaux-ból - naponta többször is jár, és az út nagyjából fél óra. Egynapos kirándulást terveztem. Két napig maradtam, és mindkettő gyorsabban elrepült, mint szerettem volna. Délelőtt a szőlősorok között, délben a pincék hűvösében, estefelé a meredek sikátorokban, ahol az ember minduntalan megáll, csak hogy körülnézzen. Az utazás napján vett egyirányú jegy 9,60 EUR-ba került. Az egész borparadicsom legolcsóbb tétele így az odavezető út volt.
Saint-Émilion
