Erriberako merkatua: a bilbaói vásárcsarnok a Nervión partján
A bilbaói vásárcsarnok pultjain az árcédulák az áron kívül még egy információt hordoznak: az áru egy része mellett kis baszk zászló áll. Azt jelzi, hogy az alatta fekvő hal, sajt vagy kolbász innen való, és Baszkföldön, ahol a származás számít, ez nem apróság; mindabból, amit a csarnok kínál, nekem ez tetszett a legjobban.
Az Erriberako merkatua (spanyolul Mercado de la Ribera) Bilbao fedett vásárcsarnoka: 134 méter hosszú, 1929-ben épült csarnok a Nervión folyó partján, ahol lent halat és húst árulnak, feljebb hentesárut, sajtot és zöldséget, a bárok emeletén pedig pintxost esznek - röviden mindaz, amiből a spanyol konyha Baszkföldön főz, egy helyen, az óváros sikátorai mellett.
Két név, egy cím
Bilbao két nevet használ a csarnokra, és minden figyelmeztetés nélkül váltogatja őket: baszkul Erriberako merkatua, spanyolul Mercado de la Ribera. Mindkettő ugyanazt jelenti, piac a folyóparton, mert a ribera spanyolul folyópartot jelent, az erribera pedig ugyanezt baszkul. A név tehát semmit sem árul el az épületről, csak azt, hol áll: a Nervión jobb partján, ott, ahol a folyó megkerüli az óvárost. Hasonló csarnokok ugyanabban a hullámban épültek egész Spanyolországban - a Mercat Central d'Alacant hét évvel idősebb, és a város közepén áll, ez viszont a víz mellett, és ez meg is látszik rajta. Igazi vetélytársa azonban nem egy másik piac, hanem a néhány száz méterrel arrébb kezdődő, bárokkal teli sikátorok, ahová txikiteóra járnak.
Hét évszázadnyi piac és az épület, amelyet hajónak hívnak
Piac már azelőtt volt itt, hogy bármi állt volna a helyén, amit épületnek lehetne nevezni: a folyóparti heti vásár jogát Bilbao már a 14. században megkapta, és a kereskedelem azóta sem mozdult el innen. A 19. század végi vas-üveg csarnokot a mai vasbeton épület váltotta fel, amelyet Pedro Ispizua városi építész tervezett, és 1929 augusztusában, a városi ünnepségek kellős közepén nyitottak meg. Formájáról azóta azt mesélik, hogy egy felfordított hajó, tisztelgés a folyó és a hajógyárak előtt. A baszk források józanabbak: a hosszú, keskeny alaprajz egyszerűen a folyókanyarban fekvő telket követi, hajót pedig csak azok csináltak belőle, akik a túlpartról nézték. Hogy kinek van igaza, nem tudom. Nekem ez tűnt a legérdekesebb vásárcsarnoknak, amit valaha láttam, akár egy építész tervezte, akár a telek.
A folyó mindenesetre metaforák nélkül is táplálta a piacot. Az árut sokáig csónakok hozták ide, és az ár ellenében kötélen vontatták őket az asszonyok, akiket sirgueras néven ismertek; a halárusok standjai azért kapták a földszintet, mert az volt a legközelebb a vízhez. A nagykereskedés csak 1971-ben költözött el innen, a MercaBilbaóba, tizenkilenc évvel később pedig a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint a legteljesebb kínálatú városi piac. Az 1990-es rekordot azóta senki sem mérte újra, a reklámszövegekben mégis ma is ott virít. A későbbi felújítás főleg a morzsolódó betont érintette, mert annak idején tengerparti homokot kevertek bele. A folyó így oda is beférkőzött, ahová senki sem hívta: az épület betonjába.
Mi fekszik a jégen, és mikor érdemes eljönni
A földszint ma is a halaké, és ez a csarnok legjobb része. A jégen egész lazacok és fejükkel együtt kiterített ördöghalak fekszenek, ládikákban szardínia, méret és ár szerint sorba rakott garnélarákok, mellettük pedig percebes, vagyis kacsakagyló. Otthon, Csehországban a halat leginkább filézve és becsomagolva vesszük; itt minden darabnak van feje, szeme és ára. Egy emelettel feljebb ibérico sonkacombok lógnak, alattuk zamorai és leóni chorizo fekszik, a sajtpulton idiazabal, a hentes pedig a hús mellé txilindron feliratú cédulát tett. Ez nem húsfajta és nem is baszk találmány, hanem egy elkészítési mód: a húst hagymából, paradicsomból és paprikából készült szószban párolják, és ezen a módszeren Baszkföld Aragóniával, Navarrával és La Riojával is osztozik. Mellette a txuletón nevű vastag marhasteakhez való hús fekszik, amelyet itt faszénen grilleznek. A cédulán lévő kis zászló rendet tesz ebben: a baszk hegyekből származó sajt megkapja, a zamorai chorizo nem.
A csarnok reggel nyolckor nyit, és csak este zár, vasárnap pedig tizenegykor nyit; a villamos közvetlenül alatta áll meg, a megálló neve egyszerűen Ribera. Ha vásárolni és nézelődni jössz, gyere délelőtt, amikor tele vannak a pultok; pintxosra bármikor beugorhatsz. A bárok emelete fiatalabb az épületnél, és nem baszk ötlet: a bárokkal teli vásárcsarnok modelljét 2009-ben a madridi Mercado de San Miguel indította el, és azóta Barcelonától Bilbaóig másolják. A pintxos itt ugyanolyan, mint bárhol Baszkföldön (a leghíresebb közülük a gilda), és txakolit isznak hozzá.
Színes üvegablakok fent, árcédulák lent
Bilbaóban végigjártam a csarnokot a halas földszinttől a bárok emeletéig, a vitrinek fölé hajolva. Pintxost odafent nem ettem. Az árak itt magasabbak, mint a város bárjaiban, és a csarnokon kívüli kis bárok nálam főleg a hangulatuk miatt nyernek, ami ebből a csarnokból nekem egyszerűen hiányzik - a bárban állva, a fejek fölött rendelnek, a csarnokban ülnek és nézelődnek. A legdrágább dolog, amit a Riberából hazavittem, így egy árcédula fotója lett: percebes, 59,95 EUR kilónként.
Erriberako merkatua
