Mauritiusi sör: a Phoenix láger és két kézműves sörfőzde
Mauritius az a sziget, ahol a dodó élt és kihalt. A Dodo nevű sört viszont néhány száz kilométerrel nyugatabbra, Réunionon főzik, Mauritius pedig a saját sörének a főnixet választotta. Aki ebben az újjászületés szimbólumát keresi, hiába keresi: a Phoenix valószínűleg csak annak az elővárosnak a neve a sziget közepén, a fennsíkon, ahol a sörfőzde áll.
A mauritiusi sör a Phoenix, egy világos láger, amelyet 1963 óta főznek Vacoas-Phoenixben, és amellyel szinte mindent leöblítenek, amit a mauritiusi konyha kínál, mellette pedig egy maréknyi fiatalabb sör: az erősebb Blue Marlin és Spéciale, a Fresh radler, a Manawa búzasör és két kézműves sörfőzde, a The Thirsty Fox és a Flying Dodo. Egy 1,3 millió lakosú szigethez képest tisztes kínálat. Szinte az egészet végigkóstoltam.
Honnan ered a Phoenix, és kik tartanak neki társaságot az óceánban
1961-ig Mauritiuson nem főztek sört, csak ittak - importból, brit fennhatóság alatt. Abban az évben helyi üzletemberek egy csoportja Pierre Hugnin vezetésével, Robert Ledoux sörfőző mesterrel megalapította a Mauritius Breweries nevű céget, és 1963. augusztus 26-án legördült a gyártósorról az első üveg Phoenix, egy ötszázalékos láger, amely máig uralja a szigetet. Ma a cég PhoenixBev néven fut, és a Phoenix mellett licenc alapján Guinnesst is főz. A kreol szlogen így szól: "Nou Pays. Nou Labiere" - a mi országunk, a mi sörünk. Hamvaiból feltámadó madárról tehát szó sincs. Egy trópusi szigeten viszont talán az állandóság nagyobb csoda, mint az újjászületés.
A Phoenix nincs egyedül az óceánban. Réunionnak, a Seychelle-szigeteknek és Madagaszkárnak is megvan a maga nemzeti lágere, és mind a négy a gyarmati korszak gyermeke: európai stílusú világos sörök import malátából és komlóból, olyan piacra főzve, ahol előttük főleg azt itták, amit a cukornád adott - rumot. A testvérek nem kímélik egymást: a Phoenixet Réunionra is szállítják, ahol a Dodóval versenyez, a seychelle-i sörfőzde pedig ma már egyenesen a mauritiusié. A dodó így olyan madár, amely az egyik szigeten kihalt, a másikon pedig sört árul.
A Phoenix családja a hatvanas évek óta jócskán kibővült. A nyolcvanas évek végén érkezett a hatszázalékos Blue Marlin, címkéjén egy marlinnal, később a hat és fél százalékos Phoenix Spéciale - sötétebb, testesebb, és szerintem inkább a hűvösebb hónapokra való. A skála másik végén a Phoenix Fresh áll, egy három és fél százalékos citromos radler, a legfiatalabb pedig a Manawa, az a kézműves sörcsalád, amelyet a PhoenixBev egy dél-afrikai sörfőző mesterrel hozott létre a saját Pont Fer-i telephelyén. A Manawa golden ale-t, pale ale-t, IPA-t és witbiert főz - és ez a witbier az egyetlen mauritiusi sör, amelyről már az első korty után tudtam, hogy másodszor nem kérek belőle. Pedig a búzasört nagyon szeretem. A hiba tehát nem a stílusban lesz.
Kezdőbetűkből lett róka és egy dodó, amely repül
A Phoenix monopóliumán 2011-ben egy kocsma ütötte az első rést. A Bagatelle bevásárlóközpontban működő Flying Dodo a sziget történetének első mikrosörfőzdéje: kis tételekben főz, nem szűr, nem pasztőröz, és szinte minden hónapban új receptet próbál ki. Ezért minden sörét ugyanabba a sötétkék üvegbe tölti, és csak a nyakán lévő fólia színe különbözteti meg őket - így kóstoltam meg a hét és fél százalékos, fűszeres karácsonyi Naked Santa Christmas Ale sört és a gyengébb Nation' Ale sört. A második kézműves sörfőzdét, a The Thirsty Foxot 2019 óta az Oxenham család viszi, amely a szigeten bort és rumot is készít - a névben szereplő róka (fox) pedig rövidítés, nem állat: "F" mint Fabien és "Ox" mint Oxenham, így jelölte Fabien Oxenham éveken át a házi főzésű mintáit, mielőtt márka lett belőlük. A kínálatban pale ale, IPA és weiss szerepel; az IPA-nak van a legszebb sörösüvege, amit valaha láttam - egy hal úszik át az egész címkén, sőt azon is túl.
Hogyan isszák a sört Mauritiuson, és miért érdemes megtartani az üveget
A sör itt a hétvégék, az ünnepek és a munka utáni délutánok itala, leghűségesebb kísérője pedig minden sarkon forró olajban sül: a gâteaux piments, csípős kis falatok hántolt sárga borsóból (dal), amelyekből a sziget salátát is készít sörhöz és focihoz. Leggyakrabban a nagy, 650 ml-es üveget veszik. Minden üvegre betétdíj van, és míg a szokványos üvegnél ez aprópénz, a Flying Dodo különleges üvegénél 80 MUR (1,60 EUR) - majdnem a sör árának a fele; ráadásul az üzlet gyakran nem készpénzben, hanem utalványként adja vissza. A visszaváltható üveget otthonról, Csehországból is ismerem, itt csak komolyabban veszik. A választások napján pedig Mauritiuson egyáltalán nem árulnak alkoholt - aki sör mellett akarja követni az eredményeket, előző nap vásárol be.
Kilenc kóstoló egy szigeten
Az első szeszes italom a szigeten egy Phoenix volt, egyenesen a szupermarket hűtőjéből, tízórás isztambuli repülőút után - és abban a pillanatban a legjobb láger, amit valaha ittam, bár ebben inkább a repülőútnak volt érdeme, mint a Phoenixnek. Könnyű, tiszta, a komló csak sejlik - olyan világos láger, amilyet otthon, Csehországban minden kocsma csapol, és tíz óra repülés után pontosan az, amire az ember vágyik. A Blue Marlin és a Spéciale testességet és édeskés ízt ad hozzá, amire a hőségben nem vágysz, a Fresh citromos limonádé, a Manawát félretettem. Számomra a Thirsty Fox Pale Ale volt az út legjobban csúszó söre, az IPA keserűbb volt, mint amire 28 IBU mellett számítottam, a weiss pedig könnyű és jellegtelen volt. A Flying Dodo olyan ízű volt, amilyet egy kis tételben főzött sörtől vár az ember: zavaros, fűszeres. Egy nagy üveg Phoenix, Blue Marlin vagy Spéciale 80 MUR-be (1,60 EUR) került, a radler 40 MUR-be (0,80 EUR), a Manawa 54 MUR-be (1,20 EUR), egy kis üveg Thirsty Fox 60 MUR-be (1,20 EUR), a Flying Dodo pedig nagyjából 200 MUR-be (4 EUR), plusz a betétdíj. A főnix nem támadt fel hamvaiból, a dodó kihalt maradt. A sör viszont hideg volt, és a szigeten ennyi elég.
