Colivă: édes gyászbúza, amelyet Romániában az elhunyt lelki üdvéért osztanak szét
Jászvásár (Iași) sok temploma közül az egyik előtt a kezembe nyomtak egy tányért, amely úgy festett, mint egy ünnepi torta: fehér felszín, a közepén kakaóval rajzolt kereszt. A kanál azonban nem piskótába süllyedt, hanem gabonaszemek közé.
A colivă dióval, cukorral és fahéjjal kevert, édes főtt búza, amelyet kis halommá formáznak, és porcukorral vagy kókuszreszelékkel szórnak meg - olyan étel, amelyet a román konyha nem ebédre főz, hanem az elhunytak lelkéért. Kanállal eszik, nem szeletelik.
Egy szó, amely egykor aprópénzt jelentett
A cseh "gyásztorta" körülírás kétszeresen is igazságtalan a colivă-val: nem torta, és maga a szó is érdekesebb pályát futott be. A görög kóllybos apró pénzérmét jelentett, a hellenisztikus korban pedig a főtt búzából készült kis süteményeket is így kezdték hívni; a görög kóllyba alakból az egyházi szláv nyelvben kolivo, a románban colivă lett, a hangsúly a második szótagon van. Az aprópénzből így az örökkévalóság étele lett - ilyen előléptetésben a pénznek máskor ritkán van része.
A colivă-t ugyanakkor nem Romániában találták ki: a halottakért főzött édes búzát az egész ortodox világ ismeri. Görögországban gránátalma is kerül a kollyvába, az Athosz-hegyi szerzetesek pedig pontosan kilenc hozzávalóhoz ragaszkodnak; a bolgár konyha a halottak szombatjain szalvétába csomagolt kolivót visz a sírokhoz, a szerbek pedig nemcsak temetéseken szentelik meg a žitót, hanem a szláván is, a család védőszentjének ünnepén, amely inkább mulatság, mint gyász. A főtt gabonának az ortodoxián kívül is vannak távoli rokonai: a szicíliai cuccìa, amelyet Szicíliában december 13-án, Luca napján esznek, és a török aşure, amelybe a török konyha nagyjából negyven hozzávalót tesz, mert Noé állítólag az özönvíz után mindent megfőzött, ami a bárkán maradt. Közös családfájuk nincs a colivă-val, csak az ötlet ugyanaz.
Egy császár, egy vértanú és a búzaszem, amelynek meg kell halnia
Az ortodox egyházi hagyomány azt is elmeséli, hogyan jutott a colivă saját ünnephez. Julianus Apostata (Hitehagyó Julianus) császár (uralkodott 361-363) a nagyböjt első hetében pogány áldozatok vérével hintette meg a piacon árult élelmet, hogy a böjtölő keresztényeket tisztátalanná tegye; Szent Tivadar (Teodor Tiron) vértanú megjelent az érsek álmában, és azt tanácsolta, hogy a hívek semmit se vegyenek, hanem mézes főtt búzát egyenek. A román ortodoxok erre máig emlékeznek: a nagyböjt első szombatjának Sâmbăta lui Toader a neve, és a háziasszonyok ezen a napon főzik az év első colivă-ját. Ez egyházi legenda, nem történelem, a halottakért főzött búza pedig ennél is régebbi: a görögök jóval Krisztus előtt, az Anthesztéria ünnepén főtt gabonakeveréket áldoztak az elhunytaknak. Hogy az antik áldozattól milyen úton jutott el az ortodox tálig, azt senki sem tudja pontosan megmondani; az ókori Rómának pedig, amelyet ilyenkor gyakran egy lélegzettel említenek Görögországgal, minden jel szerint semmi köze a colivă-hoz. Hogy miért éppen búza, arra a pap János evangéliumával felel: ha a búzaszem nem hal meg, egymaga marad, ha pedig meghal, sok termést hoz. A colivă ez a mondat, búzából megfőzve.
Miből főzik a colivă-t, és hogyan bánnak vele
Az alap egyszerű, a munka hosszadalmas. A búzát (Bukovinában helyette hántolt árpát) át kell válogatni, meg kell mosni és puhára kell főzni, és csak ezután keverik hozzá a darált diót, a cukrot vagy mézet, a fahéjat, a vaníliát, a citromhéjat és egy csepp rumot. A tálon a masszát kis halommá formázzák, amelynek movilă, vagyis sírhalom a neve; a felszínét elsimítják, zsemlemorzsával és porcukorral szórják be, és csak erre a fehér vászonra rajzolják fel kakaóból vagy fahéjból a keresztet. A kereszt köré cukorkák, mandula, esetleg az elhunyt monogramja kerül; cukor helyett kókuszreszelékkel is megszórják. Íze olyan, mint a fahéjas cukros tejbegríz, amelyre az óvodából emlékszel, csak a szemeket rágni kell, a dió pedig felnőttes komolyságot kölcsönöz neki.
A colivă-t a templomba viszik a temetésre és a parastasnak nevezett gyászszertartásokra: a halál utáni harmadik, kilencedik és negyvenedik napon, aztán egy év, két év és hét év múlva, valamint a halottak szombatjain. A pap megáldja, és amikor a "Veșnica pomenire", vagyis az Örök emlékezet szól, a hozzátartozók megemelik és meglengetik a tálat. A szertartás után pomanăként, alamizsnaként osztják szét az elhunyt lelkéért, és visszautasítani nem illik - Bukovinában egyenesen úgy tartják, hogy a szemek az elhunyt bűnei, és a vendégek azzal, hogy megkóstolják, magukkal viszik őket. Étlapon ne keresd: aki családi gyász nélkül szeretné megkóstolni, annak ki kell várnia, hogy valaki megkínálja egy templom előtt, vagy vennie kell egy cukrászdában egy pohár colivă la pahart, nagyjából 150 grammot, amely azonban többnyire valakinek a parastasára készül.
Egy tányér colivă egy jászvásári templom előtt
A colivă-t Jászvásáron kaptam, a város sok temploma közül az egyik előtt, és valószínűleg nem temetés volt - hogy pontosan kire vagy mire emlékeztek aznap, azt nem tudtam meg. A tányér kék hímzett abroszon állt, a kakaókeresztet pedig olyan gondosan rajzolták meg, hogy nem akartam elsőként beleszúrni a kanalat. A búza puha volt, de a szemeket még rágni kellett, a dió jobban érződött, mint a cukor, a tetején a kókuszreszelék száraz és édes volt, a fahéj pedig csak a végén jelentkezett. Semmibe sem került - a colivă-t ajándékba adják. Egy aprópénzről elnevezett ételért így még egy fillért sem fizettem.
