Bucuria: a moldovai édességgyártás legendája
Kevés gyár írhatja be a cégkrónikájába, hogy két miniszterelnököt nevelt. A Bucuriának sikerült: Vasile Tarlev 2001-ben egyenesen az igazgatói irodából került a moldovai kormány élére, Pavel Filip pedig, aki utána átvette az igazgatói széket, tizenöt évvel később jutott el a miniszterelnöki bársonyszékig. Egy olyan országban, ahol a kormányok gyorsabban váltják egymást, mint a receptek, ez egy csokoládégyártól egészen tisztes mérleg. A Bucuria (ejtsd: bukurija) Moldova legnagyobb édességgyártója: chișinăui gyár, amelynek neve örömöt jelent, és amelynek bonbonjai, csokoládéi és karamellái 1946 óta kísérik a moldovai konyhát. Az ovális logós bonbonos doboz egyben az egyik ajánlott moldovai gasztroszuvenír is.
A kaszárnyától a bonbonig: így született a Bucuria
Chișinău legrégebbi cukrászata azonban nem a Bucuria - utód, nem ősatya. A két világháború közötti Besszarábiában negyvenkilenc cukrászműhely működött, és közülük tíz kifejezetten a bonbonokból élt; a legismertebbek közé tartozott Savva Garaguli 1924-ben alapított műhelye és Nuhim Rozenberg 1933-as kis bonbongyára. A háború ezt az aprócska világot felőrölte: 1944-ben a megmaradt műhelyeket az állami 1. számú Édességgyárba vonták össze, két évvel később pedig a Moldáv SZSZK kormánya úgy döntött, hogy egy egykori kaszárnya területén új gyár épül, napi húsz tonna édesség kapacitással. A gépek német háborús jóvátételből érkeztek, az alapítás pontos napjában pedig még a cég saját forrásai sem egyeznek - biztos csak annyi, hogy "1946".
Kezdetben ráadásul nem is csak édességet gyártott: hamarosan tésztát is, utána kekszet, a hivatalos neve pedig végül prózaian "édesség- és makarónigyár" lett. A Bucuria, vagyis öröm nevet a hatóságok csak 1962-ben adták hozzá - a gyár ezzel egy időben rendet is tett a kínálatában: a tésztagyártás megszűnt, a keksz Bălți városába költözött, Chișinăuban csak az édességek maradtak. Az örömöt jelentő nevet tehát csak akkor kapta meg, amikor megszabadult a makarónitól. Oroszul a nevet nem fordítják le, csak átírják: Букурия.
Meggy fondánban, szőlő magostul és a Meteorit grillázs
A legtermékenyebb korszak 1977-ben kezdődött, amikor a Bucuria kutató-kísérleti vállalat státuszt kapott, és rendszeresen feldolgozni kezdte azt, amit a szovjet tervgazdaság nem hagyományos nyersanyagoknak nevezett: a moldovai gyümölcsösök gyümölcseit és bogyóit. A mai klasszikusok többsége éppen ebből a korszakból származik. A Vișină în ciocolată magozott, alkoholban áztatott meggy, fondánmasszába ágyazva és csokoládéval leöntve - távoli rokona az Olaszországból ismert Mon Chérinek, csak itt a meggyet nem folyékony likőr, hanem cukormassza öleli körül. A Struguri în ciocolată még egy lépéssel tovább megy: egész, alkoholban áztatott szőlőszemek magostul, és a magok a csokoládékupola alatt váratlanul megroppannak. A csomagoláson ráadásul a "produs de post", vagyis böjti termék felirat áll - a belül lapuló két százalék alkoholról a címke nagyvonalúan hallgat.
A Meteorit grillázs - a helyiek szerint állítólag a márka legkedveltebb bonbonja - pirított földimogyoróból álló rög, mézzel összefogva és csokoládéval leöntve. A Chișinăul de seară, vagyis Esti Chișinău pedig mazsolás aszalt szilva csokoládé alatt; a csokoládés aszalt gyümölcsöt az egész posztszovjet térség ismeri, Moldovában azonban különösen mélyen gyökeret vert - a Coșuleț kosárkák aszalt szilvával, cseresznyével és újabban naranccsal is variálják (és aki kíváncsi, mit tud a moldovai aszalt szilva csokoládé nélkül, megtalálja az ünnepi, borban főzött dióval töltött aszalt szilvában). És ott van még a Lapte de pasăre, szó szerint madártej, amelynek semmi köze a magyar madártejhez: tojásfehérjéből és sűrített tejből készült könnyű hab, amelyet a Bucuria Tort változatban is árul - ez a neve ellenére sem torta, hanem bonbonos doboz háromrétegű darabokkal, amelyeket úgy vágtak fel, hogy tortára emlékeztessenek.
Az ajándékba szánt dobozok mezőnyét a hazai tájakat idéző nevűek uralják: Moldova, Vatra Moldovei, Dorința, Nostalgie vagy a likőrös Livada Moldovei Regală, amelynek fedele alatt meggy, szilva és szőlő is megfér. A polcok többi része a hétköznapoké - zacskós drazsé, savanyúcukor kerek fémdobozokban, zselécukor, karamella és Artek ostya a halvától a cappuccinóig terjedő töltelékekkel, mellé pedig a csokoládébevonatos Tort de firmă ostyatorta. Ugyanaz a rituálé, mint amikor otthon, Csehországban bonbonos dobozt vittünk a nagymamának, ha meglátogattuk - csak itt egy egész falnyi kínálatból választhatsz.
A szovjet csokoládégyárak kistestvére
A nagy keleti csokoládégyárak családjában a Bucuria a legfiatalabb. A moszkvai Krasznij Oktyabr egészen 1849-ig vezeti vissza a családfáját, a kijevi gyár - a mai Roshen - 1886-ig, a minszki Kommunarka pedig 1905-ig; mindegyik forradalom előtti alapokon áll, a Bucuria viszont tisztán szovjet gyermek. A kínálat jelentős része is közös. A madártejet 1936-ban a varsói cukrász, Jan Wedel jegyeztette be védjegyként - a lengyel konyha ma is ptasie mleczko néven ismeri -, a szovjet élelmiszeripari miniszter pedig három évtizeddel később egy útján megkóstolta, és otthon újra kidolgoztatta a receptúrát. Az Artek ostya a krími úttörőtábor nevét viseli, és a Szovjetunió más részein is sütötték. Moldovai kézjegyet ebbe a családba csak a hazai gyümölcs feldolgozása vitt - elsősorban a csokoládés szőlő, egy borvidék tipikusan moldovai ötlete.
A nyolcvanas években a gyár évente több mint negyvenezer tonna édességet ontott, a gyümölcsöt pedig tíz szovhozból álló saját társulás termesztette neki. A Bucuria bonbonjai akkoriban luxuscikknek számítottak: Maria Pilchin írónő úgy emlékszik, hogy a csomagolóanyag hiánya miatt szürke papírba vagy újságpapírba csomagolva árulták őket, és ritka ajándékként utaztak a Prietenia, vagyis Barátság nevű vonattal Chișinăuból Bukarestbe. 1990 után a besszarábiai diákok kezdték nagy tételben vinni őket Romániába az évfolyamtársaiknak. A diákcsempészetből rendes kereskedelem nőtt ki: a bonbonokat ma Romániában webáruházak és besszarábiai árukra szakosodott boltok forgalmazzák, sőt a bukaresti metró állomásain kioszkok is árulták őket, akár darabra is. A moldovai diaszpórának az otthon íze, a románoknak felfedezés, amely hátizsákokban érkezett hozzájuk.
Édes nagyhatalom, néhány szépséghibával
A Szovjetunió felbomlását a gyár csak éppen hogy túlélte - a legrosszabb években mindössze 56 féle bonbont tartott a kínálatában -, és az egész kilencvenes évtizedben próbált kikecmeregni a gödörből. Ma saját adatai szerint a moldovai bonbongyártás nagyjából hetven százalékát adja, több mint kétszáz féle terméket kínál, Romániától Kanadáig exportál, és csak Chișinăuban tizenhét márkaboltja van; hazai alapanyagokra - cukorra, mézre, aszalt szilvára, lisztre és dióra - évente mintegy százmillió lejt (kb. ötmillió EUR) költ.
Moldova névjegyének azonban kevésbé képeslapszerű oldalai is vannak: a részvények többsége hosszú ideje egy orosz cég kezében van, az újabb bonbonok egy részét, például a Nunta sorozatot pedig egy török cég gyártja bérmunkában, mert a chișinăui gyárba nem sikerül munkaerőt toborozni. Aki biztosra akar menni a chișinăui eredetben, maradjon a klasszikusoknál - a Meteorit és az Esti Chișinău továbbra is helyben készül. A kínálat ráadásul folyamatosan változik: az olyan ízesítésű táblás csokoládékat, mint a sós pirított kukorica, a borsos citrom vagy a gyömbér-szeder, a hivatalos katalógusban egyelőre hiába keresnéd.
A Fondată în 1946 logó alatt
A Bucuria márkaboltjába a chișinăui Ștefan cel Mare sugárúton (lásd Hol együnk Chișinăuban?) főleg a látvány kedvéért mentem be: a polcok fölött piros ovális világít "Fondată în 1946" felirattal, alatta piros kötényes eladónő rendezgeti a bonbonos dobozokat, az alsó polcon pedig, kissé váratlanul, KVINT divin (a helyi borpárlat) palackjai állnak, egészen Tiraszpolból. Nem vásároltam. A Coșuleț kosárkákat aszalt szilvával és cseresznyével már korábban megvettem az Nr.1 szupermarketben, ahogy a Mit hozzunk haza Moldovából? című cikkben írom; pontosan olyan az ízük, amilyennek kinéznek - a vastag csokoládéréteg alatt az aszalt szilva földes édességet, a kandírozott cseresznye lédúsabb, enyhén savanykás közepet rejt. A boltban így legalább az árcédulákat hasonlítottam össze: a márkabolt gyakorlatilag ugyanannyiért árul, mint a szupermarket, szuvenírfelárnak nyoma sincs. Ugyanazok a bonbonok ugyanazért a pénzért.
