Doce uvas de la suerte: tizenkét szem szőlő a spanyol szilveszterre
Két nappal szilveszter előtt egy málagai szupermarket polcán valami olyasmi feküdt, ami órának látszott. Számlapos műanyag doboz, a peremén római számok, és mind a tizenkét rekeszében egy-egy szem szőlő, megmosva és mag nélkül, ahogy a címke ígérte. Ezekben a napokban egész Spanyolország darabonként vásárolja az időt.
Doce uvas de la suerte, vagyis a tizenkét szerencseszőlő, spanyol újévi szokás: az éjféli harang tizenkét ütésének mindegyikére megesznek egy szem szőlőt, az új év minden hónapjára egyet. Aki időben mind a tizenkettőt megeszi, annak állítólag biztosítva van az éve. Akinek nem sikerül, annak legalább tele van a szája szőlővel, ami szintén nem rossz kezdet.
Mit jelent a doce uvas, és hol mindenhol számolnak éjfélkor tizenkettőig?
A spanyol uva csapda mindenkinek, aki nem tud spanyolul: nem egy egész fürt szőlőt jelent, hanem egyetlen szemet. Tizenkét fürt szőlő, ahogy a szokást a cseh weboldalak fordítják, egy egész családnak egy hétre elég lenne; tizenkét uva elfér egy tenyérben. A szokás országos, jelképes központja pedig a madridi Puerta del Sol tér, ahonnan a televízió minden évben az ország összes otthonába közvetíti az óraütést. Az egyetlen kivétel a Kanári-szigetek, amelyeknek saját időzónájuk van, így ott egy órával később eszik a szőlőt, mint a szárazföldön; a televízió az egyik évben úgy oldotta meg a helyzetet, hogy kétszer adta le az éjfélt. A spanyol kivándorlókkal a szokás eljutott Mexikóba, onnan pedig tovább Latin-Amerikába. A szomszédos Portugáliában ugyanezt a rituálét tizenkét szem mazsolával tartják, mert régen decemberben senkinek sem volt friss szőlője.
Polgári divat, utcai gúny és a bőséges szüret legendája
A leggyakrabban a szőlősgazdás változatot mesélik: Alicantéban egy évben állítólag annyi szőlőt szüreteltek, hogy nem tudtak mit kezdeni vele, ezért a fölösleget "szerencseszőlőként" adták el szilveszterre. Ma már ezt a változatot az alicantei borászati tanács igazgatója is elveti: az akkori Spanyolországban bárminek a fölöslege ritkaság volt, a friss szőlő decemberben pedig valóságos csoda. A dokumentált nyom régebbi és sokkal népibb: a madridi lapok már 1894 januárjában úgy írtak az éjféli óraütésre evett szőlő szokásáról, mint valamiről, amit "Franciaországból hoztak be", és ami Madridban "már meghonosodott". A gazdag madridiak akkoriban a francia és a német arisztokráciát utánozták, amely szilveszterkor pezsgővel és szőlővel ünnepelt. Az utca egyszerű népe gúnyt űzött ebből a divatból: kijártak szőlőt enni egyenesen a Puerta del Solra, a Casa de Correos órája alá, amely 1866 óta üti ott az órákat. A sznobok parodiájából mára az a perc lett, amelyet éjfélkor minden spanyol televízió közvetít. Az alicantei termelők 1909 körül legfeljebb a tizenkét szemes csomagjaikkal terjeszthették tovább a szokást; megalapítani már elkéstek vele.
Hogyan kell megenni a tizenkét szem szőlőt?
Az estét a harang vezényli, nem a szőlő. Az éjfél a Puerta del Solon nem az első ütéssel kezdődik: előbb leereszkedik a gömb a tornyon, megszólal a harangjáték (carillon), aztán négy kettős ütés jelzi a negyedórákat. Csak ezután jön a tizenkét fő ütés, nagyjából hárommásodpercenként, és ez az egyetlen időablak, amikor a szőlőt enni szabad. Aki már a negyedekre elkezdi, még az új év beköszönte előtt végez, és a spanyolok higgadtan kijavítják. Három másodperc egy héjas, magos szemre olyan tempó, mint az iskolai menzán közvetlenül a csengetés előtt, és épp ezért jött létre a csomagolt szőlő egész iparága: a tizenkét megmosott, magozott szemet tartalmazó kiszereléseket, dobozban vagy lében eltéve, az ezredforduló óta árulják a szupermarketek és az Alicante melletti Vinalopó-völgy termelői is, ahol a fehér aledo fajtát olyan későn szüretelik, hogy szilveszterig friss marad.
A szőlőt leginkább otthon eszik, a családdal az asztal körül, amelyen már ott áll a cava a tizenkettedik ütés utáni koccintáshoz; aki tömegre vágyik, kimegy a térre. A fiatalabb spanyolok egy babonát is hozzátettek: az asztal alatt megevett szőlő szerelmet hoz az új évben. Ha spanyol módra akarod átélni a szilvesztert, éjfél előtt tedd le a telefont: a tizenkét ütés fél percig tart, és közben videózni nem lehet.
Tetőterasz Málaga fölött
Én Málagában ettem meg a tizenkét szem szőlőt, egy belvárosi bérelt lakásban, amelyhez tetőterasz is tartozott. És nem csak a miénk volt tele: a környező házak tetőin is együtt ünnepeltek az emberek, a hangok átszálltak az utca fölött teraszról teraszra. Éjfél előtt ez megváltozott. A legtöbben már csak türelmetlenül várták az óraütést, és előkészítették a szőlővel teli kistányérjaikat. Közönséges csemegeszőlő volt, semmi több; itt nem az íz számít. Az óév utolsó másodperceiben elcsendesedtek a teraszok, evés közben mindenki a kívánságaira gondolt, és egy pillanatra visszatekintett az éppen véget érő évre. Tizenkét ütés, tizenkét szem, az egész város hallgatott. A számlapos doboz kiürült, mielőtt a madridi harang elhallgatott volna a televízióban.
