Az Alexandru cel Bun piac, Jászvásár: a helyiek piaca
A románban a piacot és a teret ugyanaz a szó jelöli, a piață, így aki Jászvásáron (Iași) azt mondja, hogy a piață-ra megy, éppúgy tarthat káposztáért, mint tüntetésre. Én káposztáért mentem. A legkisebb stand, amit ott találtam, két földre tett ládikóból állt: az egyikben zacskós szőlőlevél, a másikban szárított zöldfűszer-csokrok, fölöttük pedig egy kendős asszony, aki ékszerész gondosságával rendezgette őket.
Az Alexandru cel Bun piac (románul Piața Alexandru cel Bun) Jászvásár legnagyobb piaca - csaknem egy hektárnyi standsor egy belvároson kívüli lakónegyedben, ahová vásárolni járnak, nem nézelődni, és ahol a román konyha már a nyersanyagokban megmutatkozik, mielőtt bárki megfőzné. A barcelonai vagy a valenciai vásárcsarnokokra az ember évekig emlékszik. Ez kizárólag a helyieket szolgálja, a turista itt olyan vendég, akire senki sem számított.
Fejedelmi név, hetvenes évekbeli standok
A piac neve több történelmet ígér, mint amennyi a helynek valójában jutott. Alexandru cel Bun, vagyis Jó Sándor több mint harminc évig uralkodott a Moldvai Fejedelemség élén, Szucsávában székelt, és 1408-ban oklevelet adott ki, amelyben kereskedelmi kiváltságokat biztosított a lembergi kereskedőknek. Ez az oklevél egyben Jászvásár legrégebbi fennmaradt említését is tartalmazza: a város az írott forrásokban először egy kereskedelmi útvonal állomásaként bukkan fel, és csak ezután minden egyébként. A fejedelem nevét viselő piac ehhez képest ifjonc: az Alexandru cel Bun negyed a hatvanas évek közepétől épült lakótelepként, a piacot pedig 1970-ben nyitották meg benne. Aki régi piacot keres, a belvárosban találja: a Hala Centrală 1873 óta áll egy Gustave Eiffel műhelyéből származó vasszerkezeten. Az Alexandru cel Bun méretben és a standok számában veheti fel vele a versenyt: a városvezetés több mint négyszázat tart számon.
Egy hordó káposzta, egy hordó uborka
A Baltikumban tett utazásom óta lenyűgöz, hányféleképpen lehet zöldséget erjeszteni, Jászvásáron pedig először láttam egész fejes káposztát savanyítva. Nem gyalultat, hanem egészet, szorosan egymás mellé rakva egy fahordóban, torzsával felfelé. Az egész fejeket a levelük miatt erjesztik: mindegyik levél egy leendő sarmale burka - a román töltött káposztáé, amelyet Románia a nemzeti ételei közé sorol. Egész fejeket a vajdasági szerbek és a bolgárok is erjesztenek a sarmához, így a bolgár konyha fel sem kapná a fejét a jászvásári hordó láttán. Moldvában a kisebb, finomabb sarmalét szőlőlevélbe tekerik, amelyet nyáron frissen, télre besózva árulnak, és éppen ez feküdt a kendős asszony ládikójában. A következő hordó az uborkáé volt. A román erjesztett uborka, a castravete murat tiszta sós lében áll, ecet nem kerül bele, vagyis pontosan az, amit otthon, a morvaországi Valachiában kvašáknak hívunk. A magyar konyha a nyári uborkát befőttesüvegben, a napon, egy szelet kenyérrel kovászolja, a román szintén a napra teszi, csak kenyér nélkül, kizárólag kaporral és fokhagymával. A murături, vagyis az egész télre eltett erjesztett zöldség Szent Demeter (Sfântul Dumitru) napja táján, október végén kerül a hordókba, amikor már hideg van, és az erjedés lassan halad.
A hordóba jódmentes durva só kerül, mert a jód fékezi az erjedést. Mellé kapor, borsikafű, néhány kukoricaszem, egy szelet birsalma és mindenekelőtt torma. A torma ropogósan tartja a káposztát és az uborkát is, és óvja a lé felszínét a penésztől, ezért a piacon kilószámra árulják, frissen kiásva és megmosva, a kényelmesebbeknek meghámozva is.
Dió, krumpli kutyával és a sajtcsarnok
Augusztus vége Iași megyében a diószezon kezdete; a megyének Miroslava és Deleni községből származó saját bejegyzett diófajtái vannak. Egy kalapos férfi ült a lépcsőn, és a diót a zöld burkából egyenesen egy ládába fejtette, így a vevő olyan friss diót kapott, hogy annál frissebbet elképzelni sem lehetett. Kicsit odébb a krumpliszsákokat egy barna kutya őrizte - egyike azoknak a kóbor kutyáknak, amelyekből Romániában még mindig bőven akad -, és ő volt a piac egyetlen alkalmazottja, aki végig szemmel tartott.
A piac közepén üvegfalú, légkondicionált tejtermékcsarnok áll, ahol a pultokon a környékbeli falvak termelőinek sajtkorongjai sorakoznak; ma már a standon elhelyezett QR-kóddal a vevő azt is ellenőrizheti, honnan származik a sajt. Amit vásárlás előtt érdemes tudni: a törvény a helyek legalább negyven százalékát a kistermelőknek tartja fenn, és a producător táblás stand az, ahol a káposztát ugyanaz az ember erjesztette, aki meg is termelte.
Egyetlen lej nélkül az uborkás hordónál
Egész Jászvásárt végig lehetett járni egyetlen lej készpénz nélkül: mindenhol máshol elfogadták a kártyát, és annyira hozzászoktam, hogy üres pénztárcával érkeztem az Alexandru cel Bun piacra (lásd: Hol együnk Jászvásáron?). A kártyaterminálok lassan a román piacokra is eljutnak, és Jászvásáron néhány standon már van is, az erjesztett uborkás hordónál azonban nem volt. Ez volt az egyetlen pillanat az egész látogatás alatt, amikor hiányzott a készpénz: hordós kvašák, első ránézésre pontosan olyan, amilyet a morvaországi Valachiából ismerek, és nekem egyetlen lejem sem volt rá. Így hát olyan emberként érkeztem a piacra, aki nem tudott kereskedni - arra a piacra, amely annak a nevét viseli, aki Jászvásárnak az első kereskedelmi kiváltságokat adta.
