Gogoși: tenyérnyi román fánkok
A románban van egy bájos kifejezés a hazugságra: a vinde gogoși, vagyis fánkot árulni. Ha valaki Bukarestben gogoșit árul neked, az valószínűleg csak etet - ha pedig egy pékség teszi ugyanezt Nagyszebenben (Sibiu), négy lejt kér érte.
A gogoși (egyes számban gogoașă) olajban sült kelt fánkok, amelyeket a román konyha vagy egyszerűen porcukorral megszórva, vagy lekvárral, túróval, csokoládéval, Erdélyben pedig akár sós sajttal töltve kínál. Maga a szó több pályát futott be, mint sok politikus: a selyemhernyó gubóját is jelenti, átvitt értelemben pedig az üres fecsegést. Három jelentés, egy alak - valami kerek, felfújt, amiről sosem tudhatod biztosan, mi van benne.
Egy tészta, négy név és egész Közép-Európa
A gogoașă szó eredetéről a román akadémiai szótár becsületesen bevallja, hogy nem tudja; leggyakrabban az albán gogëlë, vagyis bimbó szót idézik. Annál átláthatóbb viszont azoknak a neveknek a családfája, amelyeken a fánkot vidékenként hívják: Erdélyben pancove, a Bánságban crofne, Bukovinában pampuște. A gogoși nem román találmány, hanem a kelt, olajban sült fánkok közép-európai családjának román ága - az osztrák Krapfen, a magyar fánk, a lengyel pączki és a cseh fánk is ugyanarra a lisztből, tejből, tojássárgájából és élesztőből készült tésztára épül. A különbség a részletekben van: a Krapfent csak kisütés után töltik meg, fecskendővel juttatva bele a sárgabaracklekvárt, a pączki a rózsalekvárra esküszik, a gogoși pedig a méretére.
Mi van benne, és mikor sütik a gogoșit
A történetnek itt nincs évszáma, csak iránya. Erdélybe és a Bánságba a szászokkal, a svábokkal és a Habsburg-konyhával érkezett a fánk, és a román források évszázados hagyományként beszélnek róla, anélkül hogy bárki meg tudná mondani, ki dobott elsőként egy darab kelt tésztát a forró olajba. Becsületesebb beismerni, hogy az első román gogoașă-t senki sem tudja datálni. Ami datálható, az a naptár: a gogoși a Lăsata secului, vagyis a böjt előtti utolsó nap étele. Az év többi részében utcai nassolnivaló a gogoșărie nevű fánkozókból - és már ez a szó is képes összeveszíteni a románokat, mert az ország fele gogoșerie alakban írja, a helyesírási szótár pedig türelmesen kijavítja őket.
A tésztát mindenki ismeri, aki sütött már fánkot: liszt, langyos tej, tojássárgája, élesztő, cukor és citromhéj, egy óra kelesztés, pohárral kiszaggatott korongok, még egy kis pihentetés, aztán olajban aranybarnára sütve. A töltelék és a frissesség dönt. A lekvár és a vaníliakrém a klasszikus, a csokoládé és a Nutella az újabb alapkínálat, a mazsolás túró az édes középút - Erdélyben pedig, ahol sok sajtot készítenek, telemea, cașcaval vagy kapros urdă (magyarul orda) töltelékű gogoși is felbukkan, ami olyasmi, mint egy sós túróval töltött, olajban sült pirozski. A frissesség a másik fele: a gogoașă csak az olajból kiemelés utáni néhány percben igazán jó, és ha vitrinből veszed, érdemes megkérdezni, mikor sütötték az utolsó adagot.
Nagyszebeni vitrin a kolozsvári fuvar előtt
Én Nagyszebenben ettem gogoșit, azon a napon, amikor telekocsival indultam vissza Kolozsvárra (Cluj-Napoca). Nagyszeben addig nekem főleg a gyönyörű skanzent jelentette, amelyet bejártam; a gogoși ehhez a képhez egy pékséget tett hozzá, amelynek vitrinjében egy feltekert kötél mögött tenyérnyi fánkok tornyosultak - nem kerek golyók, ahogy mi ismerjük őket, hanem a töltelékre ráhajtott lapos félholdak. A pékség többféle töltött változatot kínált, mindet 4 RON-ért (0,80 EUR), a gogoși simple pedig 2,50 RON-ba (0,50 EUR) került. Egy csokoládésat választottam, frissen kisütve. A tészta könnyű volt, az olaj átitatta a szalvétát, mielőtt egyáltalán beleharaphattam volna, a csokoládé belül még folyós volt. Annyi töltelék volt benne, amennyit nálunk, Csehországban három fánkba tennének, és 0,80 EUR-ért egy egész útravaló uzsonnát kaptam.
