Licsi: a trópusi gyümölcs, amely Mauritiuson karácsonyra érik
A gazda nem kosárral indult a fához, hanem metszőollóval. A fa fehér háló alatt állt, mintha szúnyogháló alá bújt volna, és amikor a gazda odaért egy fürthöz, nem szedte le a gyümölcsöt - az egész ágacskát levágta, levelestül. A licsit itt nem szedik, hanem vágják.
A licsi (kínaiul: 荔枝, kreolul: letchi) egy kínai fa gyümölcse, amely Mauritiuson annyira meghonosodott, hogy a sziget minden decemberben hozzá igazítja az út menti standokat és a karácsonyi asztalt is: a göröngyös piros héj alatt, amelyet nem eszünk meg, áttetsző fehér gyümölcshús rejlik egyetlen barna mag körül. Édes, lédús, és olyan illata van, amelyet az üdítőgyártók évtizedek óta próbálnak utánozni, de még mindig nem sikerült eltalálniuk.
A név, amely megmagyarázza az ollót
A szó kínai eredetű, és portugál útleírásokon keresztül jutott el a franciába lechia alakban; az útjánál azonban érdekesebb a jelentése. Az egyik régi kínai magyarázat a li-csi nevet úgy olvassa, hogy "elválasztva az ágtól", Po Csü-ji költő pedig a 9. században hozzáírta, hogy a gyümölcs leszedése után egy napon belül megváltoztatja a színét, három napon belül pedig az ízét. Egy ezerkétszáz éves feljegyzés és egy metszőollós gazda ugyanarról beszél: a licsi leszedés után nem érik tovább, csak barnul, a levelekkel együtt levágott ágacska pedig néhány nap haladékot ad neki. Ezért Mauritiuson nem darabra árulják, hanem fürtre, a héj pedig az egyetlen szavatossági idő, amelyet senki sem tud átírni.
A licsi őshazája Dél-Kína, ahol ma is a világtermés nagyobbik része terem. Mauritiuson a licsi behozott gyümölcs, amelyen a Mascarenhas-szigetcsoport és az egész térség osztozik: Réunion és Madagaszkár is ugyanabban az időben és ugyanazoktól az emberektől kapta, így most az egyszer senki sem vitatkozik azon, kié is valójában. Rokonai a szappanfafélék családjában vannak: a sima, barna longan, amelyet sárkányszemnek is hívnak, és a szőrös rambutan, amelynek neve malájul egyszerűen annyit tesz: "haj".
Ki hozta a licsit a szigetre, és ki szállítja Európába karácsonyra
A licsit nem a kínaiak hozták Mauritiusra, bár kézenfekvőnek tűnne: a kínai kereskedők száz évvel később érkeztek a szigetre, mint a fa. 1764-ben Charpentier de Cossigny természettudós hozta ide Pierre Poivre intendáns akklimatizációs programja keretében, aki több mint 650 új növényfajt telepített a szigetre - az északi Pamplemousses botanikus kertje ennek állít emléket. A legenda, amelyet a licsi Kínából magával hurcol, ezer évvel régebbi: Jang Kuj-fej ágyas állítólag lovasstafétával hozatta a friss gyümölcsöt délről a fővárosba, és a költők ezt azóta sem bocsátották meg neki. A történészek máig vitatkoznak, melyik tartományból származott az a gyümölcs; abban viszont rögtön egyetértettek, hogy fényűző szeszély volt.
A sziget évente több száz tonnát exportál, a termés többi részét - nagyságrendileg több ezer tonnát - maga eszi meg. Az európai pultokon kapható karácsonyi licsi Madagaszkárról, amely a világ exportjának nagyjából egyharmadát adja, és Réunionról érkezik; Mauritius a sajátját otthon tartja.
Hálók a repülőkutyák ellen és a héj mint szavatossági idő
A fa fölötti háló nem a jégeső ellen van. Az érett licsit imádják a madarak, és főleg a mauritiusi repülőkutya, ez az endemikus denevér, amely miatt a sziget kettészakadt: a gazdák az egyik, a természetvédők a másik oldalon állnak. A kormány 2015-ben a mangó- és a licsitermés védelmében több mint harmincezer repülőkutyát irtatott ki; a természetvédők azzal érveltek, hogy a populációt soha senki nem számolta meg rendesen, és hogy egy jól kifeszített háló lövöldözés nélkül is ugyanezt elvégzi. A szúnyogháló alatt álló fa tehát egyszerre mezőgazdasági technika és politikai állásfoglalás. A termést aztán gyorsan el is kell adni: a szüret után egy-két napig a héj még piros, utána barnulni kezd, és vele együtt megváltozik az is, ami benne van.
A szezon november végén kezdődik és decemberben tetőzik, így a licsi Mauritiuson ugyanolyan magától értetődően tartozik a karácsonyhoz, mint nálunk, Csehországban az aprósütemény - csak itt a szabadban eszik, az út mentén, fürtszámra. A gyümölcsösök előtt standok állnak, a Port Louis-i és a curepipe-i piacon levelekre halmozva árulják, a mangós salátába pedig teketória nélkül kerül bele. A héja alapján vásárolj: a mélypiros és rugalmas azt jelenti, hogy ma reggel szedték, a barnuló azt, hogy múlt héten, az ár pedig kilométerről kilométerre csökken, ahogy távolodsz a turistaszállodáktól. A cseh emlékezet a licsit leginkább abból a szirupos tálkából ismeri, amelyet a kilencvenes években minden kínai étterem desszertként felszolgált; az a fehér golyócska nagyjából annyira volt licsi, amennyire a befőtt őszibarack őszibarack.
Licsi a fáról és licsi a ládából
Helyi gazdákkal egyeztetve jutottam ki a gyümölcsösbe a szüret kellős közepén, és ez az a fajta munka, amelyet látva az ember többé nem csodálkozik az áron: metszőolló, fürtről fürtre, a háló alatt. Egy alig egy perccel korábban levágott gyümölcsöt egyenesen a kezembe adtak. A héj egyetlen mozdulattal engedett a körmöm alatt, a gyümölcshús hűvösebb volt a levegőnél, és roppant, mielőtt kiengedte a levét, az édesség mögött pedig ott maradt egy savanykás utóíz, amelyet addig egyetlen licsiben sem éreztem. Semmihez sem lehet hasonlítani, ami hozzánk, Európába eljut. A néhány nappal később vett licsinek már sötétebb volt a héja, puhább a húsa és laposabb az íze - még mindig jó licsi, csak már elszokott az ágtól. Egy kilogramm 150-300 MUR-be (3-6 EUR) kerül; minél távolabb vagy a turistaútvonalaktól, annál közelebb az alsó határhoz. Aki tudni akarja, milyen valójában a licsi íze, annak el kell kapnia, mielőtt a héja megbarnul - és ez csak ott lehetséges, ahol terem.
