A curepipe-i piac: street food Mauritius közepén
Aki Mauritiust tengerpartnak és pálmafának képzeli, csomagoljon egy pulóvert, ha Curepipe-be indul. A város a sziget közepén, 550 méternél magasabban fekszik, a köd itt órákig megül, és a módosabb Port Louis-i családok az 1860-as években épp azért költöztek fel ide, mert a hűvös felföldi levegő nem kedvezett a maláriának. Így lett belőle a sziget második legnagyobb városa, a közepén pedig ott áll az, ami miatt én idejöttem.
A curepipe-i piac (franciául Marché de Curepipe) minden nap nyitva tartó fedett piac, ahol a sziget belső vidékeinek gyümölcsét és zöldségét árulják, körülötte pedig naponta kiállnak a mauritiusi street foodot kínáló standok - és mivel Curepipe-be nem járnak turisták, itt mindent a helyieknek szóló áron adnak.
A város, amely nem biztos a saját nevében
A név első ránézésre érthető: a curer sa pipe franciául annyit tesz, hogy kitisztítja a pipáját, és a legenda szerint ezt tették itt a Port Louis-ból a sziget délkeleti részébe tartó utazók, amikor megálltak pihenni egy pataknál. A turisztikai oldalak tényként tálalják. Csakhogy Curepipe önkormányzata a saját honlapján maga is elismeri, hogy a történészek egy része elveti a legendát, és a nevet egy földbirtokostól eredezteti - akit viszont meg sem nevez. A város tehát maga sem tudja biztosan, miről kapta a nevét. A piac melletti buszpályaudvar nevével viszont semmi kétség: Jan Palachról nevezték el, és erre még visszatérek.
A mauritiusi piacoknak többféle arca van, és ezek közül Curepipe a legkevésbé látványos. A Port Louis-i központi piacnak saját szuvenírrészlege van a turistáknak, és a Defimedia hírportál árfelmérése szerint egyben ez a legdrágább piac a szigeten: egy tizennégyféle gyümölcsből és zöldségből álló kosár ott 17%-kal többe került, mint a többi piacon átlagosan; a Quatre Bornes-i piacnak saját ruhavására van. Curepipe egyszerűen egy hét minden napján nyitva tartó csarnok, ahová a városiak bevásárolni járnak, és a külföldieknek egyetlen látványosságot kínál: a standokat.
Három piac és egy ciklon
A mai épület már a harmadik a sorban. Az első, 1878-as piaccsarnok zsindellyel fedett tíkfából épült, és Marché Martial néven ismerték; a másodikat a város az első világháború idején építtette, ezt 1975-ben a Gervaise ciklon rombolta le. A helyére épült a mai ellipszis alakú csarnok, a tetején pedig színes hengerek sora, amelyek a villamosból nézve szobroknak tűnnek, közelről viszont kiderül róluk, hogy egy festékmárka reklámjai. Nekem addig tetszettek, amíg el nem olvastam a logót. Gyarmati romantikát azért ne keress itt: a mauritiusi sajtó a csarnokról leginkább a beázó tető, a galambok és a patkányok miatt ír.
Mit esznek a piac előtt, és mennyiért
A csarnok előtti és a pályaudvar körüli standok együtt tisztességes keresztmetszetet adnak a mauritiusi street foodból: farata, vagyis búzatésztából készült lepény, amelyet azzal töltenek meg, ami épp a stand fazekaiban fő, dholl puri őrölt sárga feles borsóval, olajban sült gâteaux piment golyócskák és samoussa háromszögek, pirított mine frit tészta, leöblítésre pedig az édes alouda. Az árus paradicsomos rougaille szószt, curryt és savanyított achard zöldséget ken a lepényre, mielőtt papírba hajtja. A farata itt szinte futószalagon készül: a nagy standon mindenkinek megvolt a maga mozdulata, az egyik nyújtotta a tésztát, a másik olajjal kente a sütőlapot, a harmadik töltötte és csomagolta.
A piacra délelőtt érdemes menni, amikor a standok teljes gőzzel üzemelnek, decemberben pedig a licsi miatt is: a szezon novembertől januárig tart, és épp karácsony előtt tetőzik, így a rózsaszín gyümölcs a csarnok előtti gyümölcsösstandokon is halomban áll. A legegyszerűbb a Metro Express villamossal jönni, amely 2022 októbere óta Port Louis-ból egészen a curepipe-i végállomásig közlekedik - negyven perc az út, tízpercenként indul egy szerelvény, a jegyet (55 MUR) a megállóban álló automatából veheted meg, amely elfogadja a bankkártyát, és angolul is beszél.
Végállomás: Curepipe
Villamossal érkeztem Curepipe-be, a végállomásra, és a piac épületét még azelőtt megláttam, hogy leszálltam volna. A faratát a csarnok előtti nagy standon vettem: az egyik, bőséges vegetáriánus töltelékkel, 20 MUR-be (0,40 EUR) került, a második ugyanabban a rendelésben már csak 15 MUR-be - olyan mennyiségi kedvezmény, amilyet otthon, Csehországban egy pékség még a kiflire sem adna. A lepény meleg és réteges volt, a zöldséges curry benne jobban csípett, mint vártam. Aztán jött a tábla. Amikor egy másik falatozóstandnál megkérdeztem, tudják-e, kiről kapta a nevét a pályaudvar, az árusok nem haboztak: előkerestek egy papírtáblát Palach történetével, és büszkén megmutatták - a stand neve egyébként is Jan Palach Snack. Váltottunk róla néhány szót; a város maga sem biztos benne, miről kapta a nevét, de azt, hogy ki volt Jan Palach, a standon pontosan tudták. Távozóban egy gyümölcsösstandnál még vettem fél kiló licsit: a héja megroppant a körmöm alatt, a gyümölcshús édes és lédús volt, olyan illattal, amilyet a befőttből nem ismersz. 75 MUR-be (1,40 EUR) került. Port Louis-ban a dupláját kérik érte.
Curepipe Market
