Murszalszki tea: hegyi gyógynövénytea a Rodope-hegységből
Aki Bulgáriában először nyit ki egy чай feliratú dobozt, szálas teára számít, és egy csomó szénát kap. Ceruzahosszú, szürkészöld szárak, rajtuk beszáradt sárga virágok, és az egész inkább egy augusztusi rétre emlékeztet, mint bármire, amit teaházban kapni. Filtert vagy leveleket ne keress benne: egész szálakban árulják.
A murszalszki tea (bolgárul: мурсалски чай) a sármányvirág, vagyis a Sideritis scardica szárított hajtásaiból készült gyógynövénytea; a növény a Rodope- és a Pirin-hegység magasabb régióiban él, a tea pedig a bolgár konyha legismertebb gyógyteája. A rodopei hegyi falvakban megfázásra isszák, a szuvenírboltok minden másra is árulják.
Melyik hegyről kapta a nevét a murszalszki tea, és hol isszák még
A növénynek két neve van, és mindkettőt más-más hegyről kapta. A bolgár murszalszki a Murszalicáról, a Nyugati-Rodopé egyik gerincéről ered, amely Trigrad falu fölött húzódik, és ahol azonos nevű védett terület fekszik. A latin scardica a Šar-hegységre utal (latinul Scardus), amely ma Észak-Macedónia és Koszovó határán fekszik, és ahol a göttingeni botanikus, August Grisebach a tizenkilencedik században leírta a növényt. A bolgárok tehát egy két határral odébb emelkedő hegy nevét nyomtatják a dobozra. A három közül a cseh név, a hojník (a hojit, vagyis "gyógyít" igéből) a legőszintébb: kerek perec megmondja, mire használták a növényt - sebek gyógyítására. És mivel ott nő, ahol az erdők véget érnek, 1400 és 2200 méter között, közkeletű néven egyszerűen hegyi teának hívják; a bolgárok a hegység szerint piriniként vagy trigradiként is emlegetik, de mindig ugyanarról a növényről van szó.
A növény balkáni endemikus faj, amelyen Bulgária Görögországgal, Észak-Macedóniával és Albániával osztozik, és minden ország a maga módján nevezi el. Albániában çaj mali a neve, és ezen a néven néhány rokon sármányvirágfajt is gyűjtenek; Észak-Macedóniában planinski vagy šarplaninski čaj, épp arról a hegyről, amelyről a növény a latin nevét kapta; Görögországban tsai tou vounou, vagyis a hegy teája, a leghíresebb az Olümposzról való. Az Európai Gyógyszerügynökség a maga módján rendezte el az egész rokonságot: négy bulgáriai, görögországi és albániai sármányvirágfajt egyetlen tételbe vont össze Sideritis herba néven, a köhögés elleni hagyományos felhasználással. A név alapján viszont nem lehet rendet tenni: a törökországi dağ çayı több tucat másik anatóliai fajt takar, a szerb rtanjski čaj pedig egyáltalán nem sármányvirág, hanem borsikafű. A hegyi tea a Balkánon inkább műfaj, mint növény.
Miért nem szabad szedni a murszalszki teát, és miért árulják mégis
Hogy ki itta először, azt senki sem jegyezte fel; a murszalszki tea története a gyűjtögetőké, nem a szakácsoké. A növény szerepel a bolgár Vörös Könyvben, és 2016 óta a környezetvédelmi minisztérium minden évben újra megtiltja a vadon termő példányok gyűjtését, még akkor is, ha csak a saját bögrédbe szednéd - egyetlen réten szedett szálért is büntetés járhat. A boltokban kapható dobozok tehát Trigrad környéki, velingradi vagy Kazanlak melletti ültetvényekről származnak, és a termelőnek eladáskor be kell mutatnia a helyi önkormányzat igazolását arról, honnan való a tea. A védett növényből mezőgazdasági termék lett, amely csak akkor legális, ha nem ott nőtt, ahonnan a nevét kapta. A marketing ráadásként mellécsomagolta a "bolgár csodaszer" becenevet és a százéves rodopei öregapókat; egyiket sem támasztja alá egyetlen klinikai vizsgálat sem, igazolni csak a szerényebb hatást sikerült: enyhíti a köhögést és a megfázás tüneteit. Trigrad minden év július végén közösen issza a teát az Orfikus misztériumok nevű folklórfesztiválon, ami szertartásnak hangzik, és valóban az is.
Hogyan készül a murszalszki tea, és miért nem alszol tőle rosszabbul
A szárakat darabra számolják, nem mérik: egy-kettőt egy bögrébe, egészben, virágostul. Hogy utána mi legyen velük, abban még a bolgárok sem értenek egyet. A népi mondás szerint a murszalszki teát főzni kell, nem leforrázni, és néhány percig hagyják rotyogni, a patikai útmutatók viszont forráspont alatti vizet és tízperces, lefedett áztatást javasolnak. A tea mindkét esetben világos aranyszínű, és édeskés, lágy íze leginkább arra a hársfateára emlékeztet, amit gyerekkorunkban kaptunk, ha megfáztunk. Sem koffein, sem tein nincs benne, így este ugyanúgy isszák, mint reggel, és Bulgáriában a gyerekeknek is adják. Mézet az tesz bele, aki akar. Még egy tanács vásárláskor: keresd rajta a latin Sideritis scardica nevet, mert egy "planinski čaj" feliratú csomagban származási igazolás nélkül bármi lehet, ami egy dombon nőtt.
A doboz, amelyet a legszívesebben hozok haza Bulgáriából
A saját csomagomat egy bulgáriai boltban vettem: húsz gramm szár egy ablakos papírdobozban, nagyjából 4,70 BGN-ért (2,20 EUR); hogy pontosan hol, arra már nem emlékszem. Otthon a szárakat egészben főztem meg, ahogy a népi változat tanácsolja, és a tea illata ugyanolyan édeskés volt, mint az íze. Épp ez az édes íz az oka, hogy újra meg újra visszatérek hozzá: olyan tea, amelyhez nem kell méz, egész nap iható, és éjjel mégsem kell bárányokat számolni tőle. Mindabból, amit érdemes hazahozni Bulgáriából, ez a kedvenc gasztroszuvenírem. Húsz gramm nevetségesen kevés egy kedvenc szuvenírből. Legközelebb többet hozok.
