Rhomphaia étterem: halebéd egy trák kard árnyékában Balcsikban
Úgy érkeztem Balcsikba, ahogy azt bármelyik útikönyv elvárná: két előre kiszemelt étteremmel, ahol jellegzetes falusi konyhát kínálnak. Csakhogy az elsőt aznap teljesen lefoglalta egy zártkörű ünnepség, a második pedig egy órával a nyitás után is zárva volt - szezonon kívüli szombat volt, és ez itt láthatóan senkit sem zavart. Így került sor arra a tervre, amely nem is létezett.
A Rhomphaia (bolgárul Ромфея) halétterem közvetlenül a balcsiki tengerparton áll, és a bolgár konyha fekete-tengeri klasszikusait főzi: sűrű halcsorbát és popcseta nevű sült apró halakat.
Kard, trákok és egy román királyné
A hely neve úgy hangzik, mintha egy étlapról lépett volna le, valójában azonban egy történelemkönyvből származik. A romphaia a trák gyalogság kétkezes kardja volt, általában 140-150 centiméter hosszú; az ókori források szerint a trákok a lovak inait és a harci elefántok ormányát vágták át vele. A trák gyalogság harci kardjáról elnevezett étterem ma levest és citromos sült halacskákat szolgál fel - békésebb nyugdíjas éveket a fegyver nem is választhatott volna. A név ugyanakkor nem is olyan légből kapott: a mai Balcsik helyén trákok éltek jóval azelőtt, hogy görög telepesek megalapították itt Krunoi városkát, a későbbi Dionüszopoliszt. A cégtábla így a város legősibb rétegéig nyúlik vissza.
Balcsik teraszosan emelkedik a tengerből, nagyjából 9500 ember lakja, leghíresebb fejezetét pedig egy idegen korona írta. 1913 és 1940 között a város Romániához tartozott, és Mária román királyné itt építtette fel nyári rezidenciáját, a Csendes Fészket, egy botanikus kerttel együtt, amelyet gyakran Európa második legjobbjaként emlegetnek, közvetlenül a monacói után. Balcsikot csak a Craiovában aláírt szerződés adta vissza Bulgáriának - a város legnagyobb látványossága így román örökség maradt, és ezt mindkét ország figyelemre méltó nyugalommal viseli. Várnából közvetlen busz jár ide, valamivel kevesebb mint egy óra alatt.
Csorba, nem szupa
A halleveset itt nem szupának, hanem csorbának hívják - és a különbség a tányéron is meglátszik. Bolgárul a szupa bármilyen hígabb leves a menü elején, a csorba viszont kiadós étel, derekas adag hússal. Aki a halcsorbát könnyű előételnek rendeli, alábecsüli: nyugodtan megállja a helyét főételként is. Egész Bulgáriában főzik, a folyók mentén édesvízi, a tengerparton tengeri halakból, és a külön felszolgált tálka csípős szósz citrommal nem egy étterem hóbortja, hanem elterjedt szokás - az ízesítés a vendég dolga, nem a szakácsé. Hasonló levest a Fekete-tenger egész környéke ismer: a román konyha a maga borş de pește levesét savanyúra ízesíti, a török a balık çorbası levest tojássárgájával és citrommal lágyítja, és ugyanezt az utat járja a görög psarosoupa is.
A popcseta külön történet. A név a bolgár pop (pap) szó kicsinyítő alakja, és nem egyetlen halfajt takar, hanem a fenéken élő apró halak egész seregét - a bolgár vizekben huszonegy faj fut ezen a néven. A papos becenevet a hal állítólag a fejében rejlő, kereszt alakú csontocskáról kapta; ez nemzedékről nemzedékre öröklődő népetimológia, de a bolgárok kitartanak mellette. A lisztbe forgatott, sült popcseta a fekete-tengeri part specialitása - és azokkal az apró halacskákkal ellentétben, amelyeket otthon, Csehországban szálkástul ropogtattunk el, a popcsetát szálkázni kell. Az egészben lenyelt apróhal szerepét itt a kisebb, caca nevű sült spratt tölti be.
Ebéd a balcsiki tengerparton
A Rhomphaiában közvetlenül a tengerre néző asztalnál ültem, és ahogy az itt a parton szokás, csorbával kezdtem. Mellé kis tálka csípős szósz és citrom érkezett. Az adag hatalmas volt, becslésem szerint 300-400 milliliter, akárcsak a román leveseknél, és több halhús úszott benne, mint amennyit alig 6,80 BGN-ért (3,20 EUR) vártam - omlós és teljesen szálkamentes; a csípős szósszal a leves enyhén pikáns és nagyon ízletes lett. A sült popcsetát utána már csak csipegetnivalónak rendeltem meg, nagyjából 13,60 BGN-ért (6,40 EUR): a hús megint szépen omlós volt, csak a szálkák adtak munkát. Az ebédhez sopszka saláta és egy Kamenitza is került az asztalra, a végén pedig egy pohár Pliska brandy. Aztán továbbindultam a parton. A hely egy olyan fegyver nevét viseli, amely harci lovak inait vágta át - az asztalnál csak a popcseta szálkáira kellett vigyáznom.
Rhomphaia
