Geula pékség: súlyra mért pékáru a Méa Seárim negyedben
A Méa Seárim negyed Jeruzsálem központjából gyalog néhány perc alatt elérhető, és mégis ez a leghosszabb út, amelyet a városban megtehetsz: egy jó évszázaddal visszarepít az időben. A reklámok megritkulnak, az utcák elcsendesednek, és a látogató hamar megérti, hogy egy olyan közösség vendége, amelyet a látogató világa a legkevésbé sem érdekel. És mindennek a közepén rózsaszín neonfelirat hirdet pékárut és fagylaltot.
A Geula pékség egy kis pékség az ultraortodox Méa Seárim negyedben, Jeruzsálemben: az édes pékárut itt súlyra árulják, és kizárólag készpénzzel lehet fizetni. Izraelben sok helyen vettem már ennivalót, de ez volt mind közül a legkülönösebb.
Egy név, amelyet a tábla ismer, az internet nem
A bejárat fölötti nagy felirat csak a kínálatot hirdeti; a Geula név csak egy kisebb sárga táblán áll a bejárat mellett, meg a Google Mapsen. Ezzel a források sora véget is ér: a héber internet nem tud ilyen nevű pékségről - ha Jeruzsálemben a környék híres pékségei kerülnek szóba, a Berman neve hangzik el, amely 1875 óta süt, vagy a Landneré, az 1893-as téglakemencéjével. A név legvalószínűbb nyoma a helyrajzhoz vezet: közvetlenül a Méa Seárim mellett fekszik a Geula negyed, és a kettő közötti határ annyira elmosódott, hogy Geula keleti részét általában a Méa Seárimhoz számítják. Maga a geula szó (héberül: גאולה) megváltást jelent - a negyed azonban nem a teológiáról kapta a nevét, hanem Geuláról, Avraham Chasidoff befektetőnek, a negyed alapítójának a lányáról. Még a legjámborabb csengésű jeruzsálemi név is végül egy konkrét emberhez tartozik.
Száz kapu és táblák a bejáratoknál
A Méa Seárim 1874-ben épült fel, ötödikként a jeruzsálemi óváros falain kívül létesült negyedek közül. A neve azt jelenti: "száz kapu", és a Teremtés könyvének arra a versére utal, amelyet az alapítás hetében olvastak fel - no meg arra, hogy az alapító egyesületnek pontosan száz tagja volt. A mai közösség tudatosan elkülönül a környező várostól; életmódját önkéntes gettónak is nevezik, és a látogatótól tiszteletet vár. A bejáratoknál kihelyezett táblák eltakart vállat és lábat kérnek, a nőktől pedig nadrág helyett szoknyát - a keresztény jelképeket pedig jobb, ha a ruhád alá rejted. Ha elfogadod a szabályokat, gond nélkül végigsétálhatsz; és ha mégis kényelmetlenül éreznéd magad, a mellékutcák néhány perc alatt visszarepítenek a huszonegyedik századba.
Mit tegyél a mérlegre?
A pultokat apró édes péksütemények uralják, főleg túróval vagy csokoládéval töltött táskák. Mellettük szezámmal bevont bagettek sorakoznak, amelyek ránézésre közel állnak a néhány utcával arrébb lévő arab pékségek jeruzsálemi bageljéhez, sábát előtt pedig sorban állnak a challah kalácsért. Súlyra egész Izraelben árulják a pékárut, itt azonban egyetlen helyes módszer létezik: minden fajtából egy-egy darabot szedni, ahogy karácsonykor is minden süteményes dobozból csak egyet-egyet kóstol meg az ember.
Mindenből egy darabot
A pultnál én is pontosan e logika szerint jártam el: mindenből, ami csábított, egy-egy darab a zacskóba, aztán irány a mérleg. A túrós táska kelt tésztából készült, közelebb állt egy reggeli zsemléhez, mint egy desszerthez, és a túró benne csak kísérte a vajat; a csokoládés tömörebb és édesebb volt, pontosan az a fajta péksütemény, amelyért akkor is újra nyúlsz, ha nem is tervezted. A kasszánál aztán egyetlen szabály érvényes, amelyet ez a pékség tábla nélkül is betartat: készpénz - kártyával itt nem fizethetsz. Hogy pontosan mennyit hagytam a pulton, azt már nem tudom visszakeresni; a Méa Seárimban elköltött aprópénzről egyetlen netbank sem tud. A pékséget, amelyről az internet szinte hallgat, amúgy is a régi módon találod meg - az illatát követve.
Pekárna Geula
